Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
Összegzés
Az 1927-ben kiírt tisztviselőtelepi pályázaton már a népies, szecessziós vonal képviselői (Árkay Aladár, a korszak legtöbbet foglalkoztatott templomtervezője, valamint Medgyaszay István) is szerepeltek, és néhány kevésbé ismert név (Csáky István, Wiesner Emil) is feltűnt. Ezután a pályáztatás hosszú időre megszűnt. A főváros gazdasági helyzetének konszolidálódása lehetővé tette, hogy elkezdje az újonnan alakult plébániák és lelkészségek templomhálózatának kiépítését. 1928-ban elindult a főváros templomépítési programja, mely a változó gazdasági és politikai viszonyok miatt három szakaszban zajlott (1928-1932, 1935-1938, 1940-1943), azonban a háború miatt nem sikerült befejezni. A főváros azonban nem rendelkezett egységes városrendezési tervvel. A gyakorlat szerint egy-egy új városrész kiépítésekor vagy új középületek elhelyezésekor az adott helyre vonatkozóan módosította a meglévő helyi szabályozási terveket. A templomok helyét sokszor nem tudatos várostervezési döntés, hanem a meglévő fővárosi telekállomány határozta meg. Szerencsés esetben telekcserével vagy kisajátítással sikerült megfelelő helyet találni. Az épület szabadon álló elhelyezésére törekedtek, lehetőség szerint a templom előtt tér és perspektíva biztosításával. Az újonnan épülő templomok erősen befolyásolták a város, illetve egy-egy újonnan formálódó városrész építészeti arculatát középületiségük, tornyos megjelenésük és nagy tömegük következtében. A templomok és a mellettük elhelyezett egyéb középületek (elöljáróság, iskola, vásárcsarnok) olykor az újonnan kialakuló városrészek központját képezték, például a későbbi XIII. kerületben a Béke tér és a Lehel tér esetében. A főváros templomépítési programja elsősorban a külterületek minél gyorsabb ellátására törekedett, azonban a minőségre nem fordított kellő figyelmet. A templomtervek pályáztatás nélkül készültek, a tervezéssel a fővárosi vagy állami körökkel jó kapcsolatban álló építészeket, elsősorban a fővárosnál dolgozó Petrovácz Gyulát, valamint az egyháznál kiváló kapcsolatokkal rendelkező Fábián Gáspárt bízták meg. A legfőbb indok a takarékosság volt, mivel a pályázat lebonyolítása többletköltséget jelentett. Az említett tervezők - akik sokszor az egyházközség tagjai, vezetői voltak - majdnem minden esetben ingyen vagy jutányos áron dolgoztak, főleg miután az építészszakma egyre többször szót emelt a közmegbízások terén tapasztalható összeférhetetlenség és részrehajlás miatt, valamint a pályázatok szükségessége mellett. A fennmaradt iratok alapján általában nem derül ki, hogy a korszakban a tervezők milyen művezetői díjat kaptak, a bekerülési költség mintegy 5-7%-át tehette ki ez az összeg. A templomépítő program első periódusa sablonos, hagyományos stílusokat alkalmazó és utánzó, közepes vagy annál gyengébb színvonalú, historizáló épületeket eredményezett. Ebben nagy szerepe volt Petrovácz Gyulának, aki szinte minden kegyúri építészeti tevékenységgel kapcsolatos döntésbe beleszólt. A terveket az egyházi hatóság, illetve a főváros mint kegyúr és építési hatóság bírálta el. A főváros ugyanakkor az alapvető kérdésekben (a templomépítési sorrend, a tervezési megbízások kiadása, az építészeti megoldás) az egyház véleményének mellőzésével döntött. Látszólag jó kapcsolatot ápolt az egyházzal, valójában azonban ragaszkodott a saját elképzeléseihez. Az egyház, pontosabban Serédi Jusztinián érsek nem tudta érvényre juttatni az általa képviselt haladóbb, nyitottabb és modernebb gondolkodásmódot (pályáztatás, tervek szakértői véleményezése és annak figyelembevétele). Jóllehet az egyházi hatóság szinte minden esetben művészettörténész (Gerevich Tibor, majd a művészetek irányítására létrehozott szerv, a Központi Egyházművészeti Hivatal vezetője, Szőnyi Ottó) bevonásával adott véleményt, ezt azonban nem volt kötelező figyelembe venni. Ezidáig feltáratlan maradt az egyház és az egyház megbízásából szakmai ellenőrzést végző Gerevich Tibor tevékenysége, amely az Országos Egyházművészeti Tanács - intézményesség nélküli - elődjének tekinthető. A modern építészet (művészet) 1928 körül magán és állami csatornákon keresztül jelent meg Magyarországon. Egyes építészek német, holland, bécsi tanulmányútjainak, illetve külföldi szakmai kapcsolatainak köszönhetően megélénkült és szélesebb körűvé vált a szakmai élet: megalakult a CIAM magyarországi csoportja, konferenciákat, kiállításokat rendeztek, szaklap indult. A Bethlen-kormány Olaszország felé forduló (kultúr)politikája elősegítette a modern olasz művészetek felé történő nyitást. A római iskola, amelyet a kultuszminisztérium tartott fenn, és Gerevich Tibor vezetett, kinevelt egy művészgárdát, amely - ugyan megbízások híján csak jóval később - jelentős szerepet kapott az egyházművészetek területén. A városmajori egyházközség építkezésénél először historizáló tervek készültek (1929), majd éles váltással megszületett az első modern felfogású fővárosi templomunk. Ez több körülmény egybeesésének volt köszönhető: a templom építését az egyházközség kezdeményezte; Árkay Aladár halála után Árkay Bertalan vette át a tervezést, aki Bécsben tanult Peter Berhensnél; Kriegs-Au Emil plébános nyitott volt a modern templomépítészet felé; az egyháznak nem volt elegendő pénze; a KEH haladó szemléletet képviselt; a templom kialakításában római ösztöndíjas művészek is részt vettek. A városmajori templomot azonban nem követték újabb modern kegyúri templomok. (Modern templom azonban épült a fővárosban: a ferences rend - elsősorban anyagi okokból - vállalkozott modern stílusú épületegyüttes megvalósítására Pasaréten.) Talán nem véletlen, hogy az 1930-as évek két budapesti modern temploma a gazdasági válság idején létesült. 303
