Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
A plébániák rendezése a háború után (1918-1923)
Az új plébániák megalakulása (1923) A „nagy kiterjedésű és a hívők számát illetőleg az idők folyamán túlságosan naggyá fejlődött latin szertartású r. kath. kegy urasági plébániák felosztásáról és arányosított széttagolásáról” a közgyűlés 1922 végén döntött.32 A fővárosban működő három nem kegyúri plébániatemplom (az udvari, illetve két szerzetesi) érintetlenül maradt, a határozat a meglévő tizennégy kegyúri plébániát huszonhét önálló plébániaterületre osztotta fel. (7. táblázat) Az egyház által 1919-ben létesített rómaifürdői plébánia fővároson kívüli területeit visszacsatolta Békásmegyerhez, és visszaminősítette helyi lelkészséggé. Az egyházi hatóság által alapított hét plébánián kívül négy új keletkezett (Budán a Városmajorban és Kelenföldön, Pesten Lipótváros-Lőportárdűlőn és Középső-Ferencvárosban). A belsőjózsefvárosi és a külsőferencvárosi plébániák területén nem állt plébániatemplom vagy kápolna céljára alkalmas épület, ezért ezek a plébániák a valóságban nem jöhettek létre (kváziplébánia), és ideiglenesen másik plébániához csatolták azokat. Az új plébániák nagyrészt a pesti külterületeken, főleg a mai XIII. és a XIV. kerület külső részein, valamint az akkori hatalmas I. kerületben jöttek létre. Az újak közül a Lipótváros-lőportárdűlői rendelkezett a legnagyobb hívőszámmal (27 298). A régi, legnagyobb hívőszámú mamutplébániák (józsefvárosi, terézvárosi, erzsébetvárosi, ferencvárosi) hívőinek száma azonban az erőteljes csökkenés ellenére is 27 394 és 54 984 között maradt. A miséket régi kápolnákban (Hermina-kápolna, Kálváriakápolna, lazarista kápolna, régi rákosfalvi templom), valamint iskolai és bérházban kialakított szükségkápolnákban kívánták tartani a plébániatemplom felépítéséig. A főváros három rendet szándékozott bevonni a plébániai tevékenységbe: a domonkosokat, a cisztercieket és a bencéseket. A Kelenföldön megtelepedett ciszterciek és a Zuglóba hívott bencések számára - a rendi központok kialakulásáig - ideiglenes templomokat kívánt emelni. A domonkos rend még az I. világháború kezdetén megépítette Thököly úti rendházát és templomát. A főváros az önálló templommal nem rendelkező, újonnan alakított plébániák részére fővárosi telket biztosított az egyház örökös használati jogával.33 Ez hét új pesti plébániát érintett: a VI. (később XIII.) kerületi angyalföldi, lőportárdűlői (későbbi Lehel téri) és tripoliszi, a VII. (később XIV.) kerületi Regnum Marianum és herminamezei, valamint a középsőferencvárosi és tisztviselőtelepi egyházközségeket. Az ingatlanok helyét nagyrészt téren vagy legalábbis tágas, beépítetlen környezetben jelölték ki. Sajátos volt a Rókus Kórházat szolgáló Rókus-plébánia helyzete. Az 1822-ben alapított plébánia a kórházon belüli hívek gondozását látta el. 1923-tól az arányosítás jegyében kórházon kívül eső területeket is hatáskörébe vontak, így a megnövekedett hívőszám miatt új templomot kellett (volna) létesíteni. Felmerült, hogy a régi kápolna mellé új templomot építenek, a régit bővítik ki, illetve a régi kápolna helyén újat emelnek, azonban bármelyik megoldásra csak a kórház elbontása után kerülhetett volna sor, tehát régóta napirenden lévő városrendezési problémába ütközött. 1923-ban egyébként a Szent János kórházi egyházközség is kérvényezte a kórházi lelkészség plébániává való átszervezését, azonban a közelben újonnan létrejövő városmajori plébánia megalakulása ezt szükségtelenné tette. Az orvosok is ellenezték, hogy hívők járjanak be kintről a kórház területére.34 Az újonnan megalakuló plébániák legsürgetőbb feladata a megfelelő misézőhely kialakítása volt. Előfordult, hogy ezt szükségkápolnák működtetésével tudták megoldani. Több helyen - elsősorban a plébániaközponttól távol - már a Kisegítő Kápolna Egyesületek, illetve az egyházközségek megalakítása előtt is tartottak misét, főleg ideiglenesen átrendezett iskolai tantermekben és tornatermekben (például a külsőferencvárosi, lágymányosi és Külső-Soroksári úti plébániák). Ahol volt szabad helyiség, ott kis kápolnát alakítottak ki az iskola épületében. Más közösségek lakóépületben béreltek olykor alagsori, szűkös és egészségtelen helyiséget. Jobb volt a helyzet ott, ahol régi önálló kápolnák működtek (Hermina-kápolna, Golgota kápolna), ezek azonban kicsik voltak a megnövekedett lakosság számára. Egy-két esetben meglévő templomot plébániatemplomként tudtak a továbbiakban használni. Ilyen volt a belterületektől távolabb eső Rákosfalva, illetve a domonkos rend Thököly úti temploma. 32 BFL IV.1403.a 1882/1922 kgy. sz. határozat, 1922. december 22. 33 BFL IV.1403.a 1970/1923 kgy. sz. határozat. 34 Fővárosi Közlöny 34 (1923) 24. sz. május 22. 1199. p. 28 _______________________
