Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)

Különleges hivatású templomaink

építészet iránti nyitottságát. Az építésznek érdekes kihívást jelenthetett, mivel templomot még nem tervezett.627 1938 elejére, a megrendelő által meghatározott program alapján megszületett a Szentföld templom első, mo­dernebb tervváltozata. A tervezés időszaka két fázisra osztható, Molnár Farkas jeruzsálemi tanulmányútja előt­ti és utáni szakaszra. Ezen belül számos tervváltozat született. A koncepció a kezdetektől a végső változatig kupolával koronázott ovális alaprajzú központi tér (nevezzük főhajónak), melyhez változatos kápolnák sora kapcsolódik, ezáltal sajátos térrendszert hoz létre. A kápolnákban vannak kialakítva a Krisztus életét követő jeruzsálemi szent helyek másolatai. Az épületet vasbeton szerkezettel és terméskő borítással tervezte az építész. AZ ELSŐ FÁZIS Az első fázisban (1938. február-március) az ovális alaprajzú központi térhez íves záródású, egységes térfalú karéjok sora kapcsolódik azzal egységes teret alkotva. Az elválasztó pillérsor a karéjok tagolásához igazodik. A főhajóval egyező magasságú, íves záródású kápolnakaréj egységesen jelenik meg a homlokzaton. A világítás a kápolnák sűrűn elhelyezett, hosszú keskeny ablakain át történik. A keleti, illetve nyugati modern, tömör ter­méskő homlokzatot kör alakú, illetve elliptikus kis ablakok sora oldja. 627 A Megfagyott Muzsikus című műegyetemi diáklap 1920. évi számát ő szerkesztette, ebben egy templom jellegű épület makettjét és tervét tartja egy ifjú. Mezei Ottó szerint a Molnár arcvonásait idéző építész egy templom makettet és -alaprajzot tart a kezében. Mezei 1987. A februári elképzelés szerint a keleti fő­homlokzatot az ovális főhajóba metsző monumentális homorú terméskőfal képe­zi. Hagyományosabb campanile látható. A márciusi változatban már az ovális alap­rajzi forma jelenik meg a főhomlokzaton a csatlakozó kápolnák tömör oldalfalaza­tával. Az alaprajz szerint az északi (jobb) oldali kápolnasor kétszintes, kettős, tégla­lap alaprajzú pillérsorral, az emeleten sűrű, cellaszerű osztással. A kupola felülvilágítót kap. A modern főhomlokzat mindkét vál­tozatban kitárt karként ölelő és befogadó. A nagy tömegű bejárati falakat a részletek megoldása (kis ablakok, szentföldi ötös ke­reszt alakú motívum, mozaik) oldja. A bejárattal szemben a nyugati oldalra is több megoldás készült: a körbefutó kápol­nákkal egyezően kialakított köríves lezárás (mintegy apszis), illetve egyenes záródású, belül keresztboltozatokkal osztva. Egy másik változatban az egyes kápolnák kéttraktusos, háromszintes osztással tago­lódnak. 259

Next

/
Thumbnails
Contents