Csepely-Knorr Luca: Budapest közparképítészetének története a kiegyezéstől a első világháborúig (Budapest, 2016)
Közparktervezés Budapesten a 19. század második felében
A Margit park az Irgalmasok Kórházával, képeslap, 1907 előtt / BFL XIV.243.a nyert területekre szánt parkok terveit a Mérnöki Hivatal ugyan elkészítette, de 1898-ban a lapok arról számoltak be, hogy míg a főváros ott parkot akar létesíteni, addig a Közmunkatanács a terület beépítését szorgalmazza.190 A területet a főváros végül megvette a Közmunkatanácstól, és megkezdődhetett a park építése.191 1899-ben kész tervekről és húszezer forintos építési költségről számolt be a sajtó.192 A hídfő északi és déli oldalán elterülő parkot a budai polgárság javaslatára 1899- ben nevezték el Margit-parknak.193 A park pontos alaprajza nem ismert, pár forrásból azonban megközelítő képet alkothatunk róla. Az egyik Budapest 1908-as kataszteri szintű térképének 1907-es vázlata, melyen látszik a park útvonalvezetése, és két egykorú fotó is rendelkezésünkre áll. A park a hídfő északi és déli oldalán kialakított zöldfelületekből állt. A déli oldal kisebb alapterületű kertje oldott, íves vonalvezetésű utakkal volt osztva, egy középső kör alakú teresedéssel, valamint egy másik, a park délnyugati bejáratát hangsúlyozó kör alaprajzú elemmel - utóbbi valószínűleg szőnyegágy lehetett. Az északi parkrész jóval összetettebb elrendezésű, valószínűsíthetően funkcionálisan is gazdagabb parkrész volt. Kialakítása Gustav Meyer és a német historizmus parkjainak világát idézi: az oldott útvonalvezetés és a geometrikus részletek egyszerre jelentek meg. A park északi bejáratát markáns fasorral szegélyezett széles, egyenes út jelölte, amely egy félkörű és ovális formákból kialakított nagyobb, minden valószínűség szerint burkolt teresedéshez vezetett. Ennek déli oldalán kör alaprajzú hangsúlyképző elem, bizonyára szőnyegágy kapott helyet. Az északi parkrész déli részének térszerkezetét kör alaprajzú elemek és íves utak határozták meg. A Margit park a főváros 1907. évi térképfelvételén / BFL XV.16.e.2Sl/130 64