Garami Erika et al.: Budapest–Bergen-Belsen–Svájc. A Kasztner-vonat fővárosi utasai (Budapest, 2020)

A Kasztner-vonat

nített részébe érkeztek meg, ahol hónapokon át gyakorlatilag túszként tartották őket. Sorsuk Kasztnerék és az SS további tárgyalásaitól függött.

E viszonylag szűk körű akció kezdettől fogva beágyazódott egy nagyobb szabású tervbe, mely szerint a németek „vért áruért” üzlet keretében a hatalmuk alatt álló, még életben lévő zsidók tetemes részének átadásába is beleegyeztek volna hadifontosságú cikkek fejében. Az angolszász hatalmak egy ilyen üzletet eleve kizártnak tekintettek, de Kasztner és társai minél nagyobb számú ember, köztük a Bergen-Belsenig jutott csoport megmentésének egyetlen esélyét abban látták, ha sikerül fenntartani az SS érdeklődését ennek lehetősége iránt. Kasztnernek hónapokon át sikerült elhitetnie a németekkel, hogy - a nácik logikájába illeszkedve - ők a „világzsidóság” befolyásos képviselői lennének, akiken keresztül létrejöhet a megegyezés. Arról próbálták meggyőzni az SS-t, hogy a bergen-belseni foglyokat tekintsék „árumintaként”, akiknek elengedésével bizonyíthatják szándékuk komolyságát, ami előfeltétele a nagyobb üzlet létrejöttének, miközben a németek a Kasztner-vonat utasainak túszként tartásával előzetesen próbáltak „teljesítést” kizsarolni. Augusztus 21-én egy Svájcot Németországtól elválasztó határhíd közepén személyes tárgyalásra került sor Kasztner, az SS képviselői, valamint a Joint Distribution Committee amerikai zsidó segélyszervezet svájci képviselője között arról, hogy nagy mennyiségű pénz és/vagy áru fejében megkímélnék a még életben lévő zsidókat. Ugyanezen a napon a Kasztner-vonat utasai közül kiválasztott 318 fő megérkezett Svájcba. A csoport nagyobb része csak hónapokkal később, december 7-én követhette őket.

Kasztner a háború után Palesztinában telepedett le. 1953-ban beperelte azt a személyt, aki nyilvánosság előtt a nácikkal való koliaborálással vádolta, a bíróság azonban első fokon őt marasztalta el azzal az indoklással, hogy a kiválasztott kevesek megmeneküléséért „eladta a lelkét az ördögnek”. Az ügy megrázta Izraelt, és egyfajta fordulópontot jelentett a holocaust emlékezetének történetében. Kasztner fellebbezésének tárgyalása idején, melynek végén az ítélet őt igazolta, tel-avivi lakása előtt merénylet áldozata lett.

were practically held hostage for months. Their fate depended on further negotiations between Kasztner’s group and the SS.

This relatively restricted operation was embedded from the outset in a larger-scale plan, whereby the Germans would have agreed to hand over a substantial number of Jews still alive and under their control in a ‘blood for goods’ trade for articles of military importance. The Anglo-Saxon authorities excluded the possibility of such a deal from the outset, but Kasztner and his associates saw the only hope of rescuing as many people as possible, including the Bergen-Belsen group, as being in keeping the SS interested in its possibility. For months, Kasztner managed to make it appear - fitting into the Nazi logic - as if they were influential representatives of 'world Jewry’, through whom an agreement could be reached. They tried to persuade the SS to regard the Bergen-Belsen prisoners as a ‘commodity sample’, whose release could prove the seriousness of their intent, a prerequisite for a larger deal, while the Germans tried to extort the ‘payment’ by holding the Kasztner train passengers hostage. On August 21, in the middle of a border bridge separating Switzerland from Germany, the first personal meeting was held between Kasztner, the SS and the Swiss representative of the American Jewish aid organisation, the Joint Distribution Committee, for the sparing of the Jews still alive in exchange for a large amount of money and/or goods. On the same day, 318 persons selected from the passengers of the Kasztner train arrived in Switzerland. The majority of the group was only able to follow them months later, on 7 December.

Kasztner settled in Palestine after the war. In 1953, he sued the person accusing him in public of collaborating with the Nazis, but the court of first instance condemned him, claiming that he ‘sold his soul to the devil’ to save a select few. The case shook Israel and marked a turning point in the history of Holocaust remembrance. During the hearing of Kasztner's appeal, which ended in his vindication, he was assassinated in front of his apartment in Tel Aviv.

19