Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Batthyány Lajos nádorrá választása

Batthyány Lajos nádorrá választása A diéta ünnepélyes megnyitására végül 1751. április 22-én került sor. A személy­­nők, Fekete György köszöntötte az alsótáblát, békére és egyetértésre hívva fel az összegyűlteket, majd a két tábla kölcsönösen üdvözölte egymást küldöttsége­ik, illetve vezérszónokaik által. Az ülés végeztével az országgyűlés résztvevői átvonultak a Szent Márton-templomba a Szentlélekről mondott votív mise (Veni Sancte) meghallgatására.289 Az uralkodópár május 5-én vonult be Pozsonyba, majd két nappal később az ekkor szüleik után ide érkező három királyi főher­ceget (József, Károly, Lipót) fogadta a diéta.290 A rendek üdvözlésére Károly főherceg röviden, magyar nyelven válaszolt. E szimbolikus gesztus a magyar rendek jóindulatának megnyerését célozta a küszöbön álló adóemelés, és az ud­var további politikai terveinek elfogadtatása érdekében.291 Május 10-én került sor a királyi előterjesztések kancellár általi felolvasására a királyi pár jelenlétében.292 Az 1751. évi diétán az első nagyobb vitát a május 11-én lezajló nádorválasz­tás váltotta ki.293 Jelen fejezetben a nádorválasztást vizsgálom családi levelezé­sek, a fennmaradt országgyűlési naplók és pasquillusok segítségével. Igyekszem bemutatni a nádorválasztás során szemben álló főúri érdekcsoportokat, illetve a megválasztott Batthyány Lajos politikai kapcsolathálóját. Először a 18. száza­di nádorválasztások gyakorlatát és az ezzel kapcsolatos általános szakirodalmi álláspontot mutatom be, majd ehhez képest Batthyány megválasztásának kü­lönlegességét próbálom érzékeltetni Festetics Pál Sopron megyei követ apjához írott levelei és Batthyány Fekete Györggyel való levélváltása alapján.294 Választ próbálok találni arra is, hogy kik és miben segítették Batthyány megválasztását az országgyűlés során. A vármegyék többsége követutasításában a Pálffy János halálával megüre­sedett nádori tisztség betöltését is kérte. Az 1608. évi 3. törvénycikk értelmében a nádort, az ország első rendi méltóságát az uralkodó 2-2 katolikus, illetve pro­testáns jelöltje közül az országgyűlés választotta. A királyi biztosok a választás előtt a jelöltek nevét tartalmazó borítékot a prímásnak adták át, aki azt felbon­totta és a neveket felolvasta. A szakirodalom ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, 289 Hende 2017.141-142. 290 Szíjártó 2005. 62-63.; OK 700.470. Diarium diaetae. 11. p. 291 A főhercegek megjelenésére, és beszédeik ceremonikus jelentésére: Stollberg-Rilinger 2018.406. 292 Szíjártó 2005.63. 293 Erről a kérdésről egy korábbi tanulmányomban bővebben írtam: Nagy 2012b. 323-341. 294 Festetics Pál rövid életrajzát ld. ugyanitt: Nagy 2012b. 323-324. 7l

Next

/
Thumbnails
Contents