Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Az országgyűlés előzményei és előkészítése
9. cikkelye alapján hadiadó alá vonhatónak vélte. Az összeírás módjára is számos szempontot adott, ám végül megállapította, hogy a rendek várható tiltakozása miatt az új összeírást az országgyűlésen megvitatni nem érdemes, így csak országgyűlési adófelosztásra kerülhet sor. Felhozza emellett az 1728. évi diéta kudarcát, amikor az összeírás lehetséges módjáról a rendek 17 hónapon keresztül vitatkoztak eredmény nélkül. Az lenne az optimális - véli a szöveg írója -, ha a királynő adóemelést kérne a rendektől a kincstár anyagi erejének kimerülésére, eladósodására, illetve a béke és a határok megvédésére hivatkozva. Utalt a Haugwitz-reformokra, amelyek eltörölték a kiváltságosok adómentességét, vagyonadót vetett ki rájuk, így összességében javított az adófizető nép helyzetén.148 Koller — visszatekintve az előző diéta történetére és annak sérelmeire — megállapítja, hogy a rendek még a kérhető adóemeléssel szemben is számos nehézséget támaszthatnak. A rendek ugyan 1741-ben is tanúbizonyságukat adták az uralkodóhoz való hűségükről és alázatosságukról a nemesi felkelés kiállításakor, ám a magyar minisztérium felállításával és a jogügyi munkálatok napirendre vételével még három hónapig „terméketlenül” feltartották a királynőt az országgyűlésen. A szerző megállapítja, hogy ebben különösen nagy szerep jutott a vármegyei követeknek, akik a követutasításaikban foglaltak alapján megtámadták a királyi előterjesztéseket és számos követelésüket sikerült megvalósítaniuk (ld. az 1741. évi 8. törvénycikket). Ezután sorba veszi azokat a törvényeket, illetve határozatokat, amelyeket azóta a királynő nem hajtott végre, és a következő országgyűlésen a rendek a királyi hatalom kárára újra előhozhatják őket.149 A reincorporatiók ügyében Mária Terézia már a három szlavón megye visszaállításával és a Határőrvidék más területeinek Bács, Bodrog, Csongrád, Zaránd vármegyéhez való csatolása ügyében végrehajtotta a törvényt, ám a Temesköz katonai igazgatás alatt tartása határvédelmileg indokolt megoldás. Erdély esetében pedig az erdélyi rendek ellenkezése állhat fenn. Az anyagi-pénzügyi 148 MNL OL I 57 Hoffinanz-Ungam. Landtagsakten. 14. doboz. Iratok 1719-1764.427-445. föl. 149 Ezek egy része (a teljesség igénye nélkül) a sokat emlegetett „nemzeti sérelmek” körébe tartozik: az uralkodó lakjon Magyarországon, a prímási és nádori szék betöltésének igénye, az egyházi javadalmakat ne adományozza idegeneknek; Erdélyt és a partiumi megyéket (Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegye, továbbá Kővár vidéke), ill. a Temesközt is csatolják vissza Magyarországhoz. Az első esetben Koller szerint a rendek megelégednek majd azzal a magyarázattal, hogy az uralkodó járt Pozsonyban az 1744. évi nemesi felkelés meghirdetésekor, és egyébként más tartományainak ügyei elszólítják az országból. Az egyházi méltóságok (főleg az apátságok, prépostságok élén állók) kapcsán ismétlődő és jogos sérelem, hogy ezek külföldiek lévén, magyarországi birtokaik jövedelmét kiviszik az országból. Ezeket az indigena főpapokat név szerint fel is sorolja: a földvári apátságot a darmstadti herceg, a pécsváradi bencés apátságot Elz gróf, a székesfehérvári préposti javadalmat Nesselrode gróf, az itteni őrkanonoki stallumot Dolberg báró birtokolja. 43
