Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

volt az 1720-30-as évek fordulóján.1704 A nagybirtok erőforrásait saját vagyoná­nak gyarapításához is felhasználta: Koháry István plenipotenciáriusaként és fis­kálisaként, illetve a Pest-Pilis-Solt vármegyei Bosnyák-birtokok provizoraként a Koháry-birtokokból több helységet magának szerzett meg.1705 Kúriai ügyvéd­ként is működött, aminek során újabb alkalma nyílt birtokszerzésre.1706 A Mária Terézia-féle úrbéri összeírás özvegyét az ország első száz jelentős birtokos ne­mese közé sorolta Pest, Nógrád, Turóc megyében fekvő 6924 holdjával, 219 job­bágytelkével, illetve 350 jobbágyával és száz zsellérével.1707 A vármegye képviseletében vett részt az 1736. évi concursuson, amikor Balogh János Pozsony megyei követ indítványát támogatta felszólalásában, amely az alacsonyabb adóösszeg megszavazását irányozta volna elő. Az 1741. évi országgyűlésen id. Révay Pál bárót, egy távollévő turóci mágnást képviselt az al­sótáblán. Mindez mutatja, hogy családja származási helyéhez élő kapcsolatok kötötték. Az érdemi munkát végző, sérelmeket kidolgozó és a hitlevél pontjait összeállító bizottságban is benne volt.1708 Ugyanekkor Pest-Pilis-Solt vármegye a magát betegsége miatt kimentő Zlinszkyjános alispán helyére követének jelöl­te és megválasztotta a már amúgy is Pozsonyban tartózkodó megyebeli birtokos Prónay Gábort, de a diéta berekesztése miatt végül tényleges követi feladatokat nem látott el Pest megye számára.1709 Prónay Gábor is aktív részese lett a protestánsok szabad vallásgyakorlásu­kért folytatott küzdelmének, gyakori tagja a bécsi udvarba induló küldöttségek­nek. 1734-ben Podmaniczky János társaságában az evangélikusok vallási sérel­meit terjesztette fel a bécsi udvarban. 1736-ban jelen volt a protestáns nemesek azon szűk körű összejövetelén Pozsonyban, ahol az udvarba küldendő sérelmi feliratot állították össze.1710 1741-ben, 1742-ben és 1749-ben a katolikus főpapok és főurak rekatolizációs fellépése ellen tiltakozó, Bécsbe menesztett protestáns 1704 Borosy-Kisfaludy 1993.145-146. (2695. sz. regeszta.) 1705 Bél 1977. 70., 76. Bél Mátyás Notitia Hungáriáé.. ,-jának Pest vármegyéről írott fejezetében sorra véve a megye településeit Csővárnál a következőket írja: „a falu Prónay Gábornak engedelmeske­dik, aki a Bosnyák tulajdont is magának kaparintotta meg”. Ácsa községnél, a Prónay család bir­tokközpontjánál pedig azt írta: „ a Bosnyák örökösök része néhány évvel ezelőtt Prónay Gábor ügyvédre szállt örökös tulajdonnal, nem is annyira jog szerint, mint inkább a szerencse folytán”. 1706 Nemesi ügyfelei fizetésképtelenek vagy járatlanok voltak a jogi ügyletekben. Erre jó példa MNL OL P 1012 65. föl. Ahogy a forrás mondja: „Tápiószentmártonban is volt Földváry-juss”, de „azt a Familia Procurátor Prónai Gábor Urnák atta Szolgálattyáért”. 1707 Fónagy 2013. CD-ROM. 23124. rekord. 1708 SzijArtó 2016a. 178-179. 1709 Salamon 1889.62.; Kiss-Nagy-Kapitány 2015.179. 1710 Kiss 2016. 528. 333

Next

/
Thumbnails
Contents