Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

munkák és a háttéralkuk során történő - elhárítására, és nem a nyilvános vi­tákra szorítkoztak a diéta alatt. Jól tükrözi ezt az a június 9-i levél, amelyben a követek a közgyűlés utasítását és felhatalmazását kérték egy esetleges adó­emelés és az összeg a törvényhatóságok közti felosztása esetén. A követek „mikropolitika”-i módszerrel oldották volna meg a vármegyére eső adóösszeg csökkentését. Azt tanácsolták ugyanis, hogy az adófelosztó bizottságból három követet a megye ajándékkal nyerjen meg érdekeinek bizottságbeli védelmére.1589 A megyegyűlés postafordultával már meg is adta a helyeslő választ, és kér­te a követek tanácsát, hogy kiket kérjenek fel a megye ügyének képviseletére és mennyit lenne érdemes költeni az ajándékokra.1590 A megyegyűlés július 29-i levelében is ugyanez, a partikuláris érdekképviseletet előtérbe helyező hozzá­állás fogalmazódik meg: „portáinknak diminutioját /: az kit tellyes igyekezet­tel kérnünk kell: / nehezen remélhettyük, de hogy azoknak auctioját is tapasz­talni ne kényteleníttessünk, tehetséggel való eltávoztatását Kegyelmeteknek recommendáljuk”.1591 Sajnos a további fejleményekről az átnézett levelezés hallgat, ám annyi bizonyos, hogy a megye érdekeit biztosítottnak láthatta, mi­vel az adófelosztó bizottságba az egyik követe, Bossányi Ferenc is bekerült.1592 1593 A vármegye stratégiája úgy tűnik, sikerrel járt: ha nem is sikerült a rá eső adó­porták számát csökkenteni, de elérték, hogy az nem emelkedett, ámde a hadiadó abszolút összege még így is növekedett.1595 A megyére 1729 óta eső 200 adóportát is méltánytalannak tartották a követek: az újonnan benépesült és óriási területű vármegyét ekkor az országos átlagot jóval felülmúló mennyiségű adóval terhel­ték meg. Míg az országos tehernövekedés állítólag 1729-től fogva 41 adóporta volt, addig egymagában Bihar adója ez idő alatt 91 adóportával nőtt.1594 A köve­tek - beszámolójuk tanulsága szerint - a vectura, az ingyenmunka és a nyári szé­na 200000 forint értékben kért pénzbeli megváltását súlyos tehernövekedésnek az eránt bővebb akarattyát és szándékát az Tettes Nemes Vármegyének kegyelmetekkel közöllyük, mind illendőnek, mind szükségesnek lenni állítottuk”. 1589 MNL HBML IV.l.b. 46. doboz. 1751. Fase. VI. No. 1. Pozsony, 1751. június 9. 1590 OSzK Ktt. Föl. Lat. 3102.13-14. föl. Bihar vármegye nemesi közgyűlésének levele Ferdényi Ferenc és Bossányi Ferenc vármegyei követeknek. Váradolaszi, 1751. június 16. 1591 MNL HBML IV.l.b. 46. doboz. Ann. 1751. Fase. VIL sz. n. 1592 OSzK Ktt. Föl. Lat. 3102. 21. fol. A bizottság tagjainak névsora. 1593 MNL HBML IV.l.b. 46. doboz. Ann. 1751. Fase. VIII. No. 18. Pozsony, 1751. augusztus 25. 1594 Bihar vármegye követeinek az adófelosztó bizottsághoz intézett kérvénye Bihar vármegye követei­nek iratgyűjteményében maradt fenn, de Szabolcs vármegye levéltári anyagában is megtalálható: MNL SzSzBML IV.l.d. Acta Diaetalia anni 1751. per Dominos Ablegatos Nuntios. 360-370., külö­nösen 360., 370. fol.

Next

/
Thumbnails
Contents