Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
részéről Pozsonyba: erről tanúskodik Prónay Gábor, Pest megyei követ kihallgatása, akit az uralkodónő és Nádasdy kancellár személyesen részesített feddésben külföldi, protestáns kapcsolatai miatt.1439 A protestáns követek az országgyűlés törvényeibe és végzéseibe kapaszkodtak volna, de (az 1728—29-es incidensből tanulva)1440 1441 már az 1741. évi diéta során belátták, hogy a katolikus klérus ellenkezése (és a törvényi tiltás) miatt ügyüket lehetetlen lenne az országgyűlés elé • • 1441 vinni. Ahol vita keletkezett a követküldés körül 1751-ben, ott is általában felekezeti köntösbe bújtatott hatalmi-személyes konfliktust sejthetünk, mint például Szabolcs megye 1751-es követküldésekor. A szakirodalom szerint Szabolcs vármegye 18. század közepén hivatalban lévő főispánjai például alkalmilag megjelentek ugyan megyéjükben, de nem avatkoztak be a tisztújításokba, illetve a megyei adminisztráció menetébe sem.1442 Ennek ellenére az 1751. évi országgyűlés kapcsán végzett levéltári kutatás viszont azt mutatja, hogy Barkóczy Imre szabolcsi főispánt (Barkóczy Ferenc egri püspök öccsét) olyannyira foglalkoztatták a megyei közélet kérdései, hogy a református Vay Ábrahám követté választását megakadályozta és utasította a közgyűlést Vay helyett egy másik, katolikus vallású követ kiküldésére.1443 Vay Ábrahám a tiszántúli református nemesség vezéralakja és a tiszántúli egyházkerület főgondnoka volt: személye Bécsben is ismert volt, mivel számos protestáns delegációt vezetett a császárvárosba felekezeti sérelmeik orvoslása 1439 D’Aubigné 1854.425. 1440 Ennek során az úgynevezett dekretális esküt letenni nem akaró, az egyik országgyűlési bizottságba beválasztott protestáns követek ellenállása is hasztalan maradt a katolikus többséggel szemben, a vita szinte már a tettlegességig fajult. Csak az uralkodó beavatkozása teremtett rendet. Erre: Szíjártó 2005. 275-276. 1441 TTEL I.l.a. 2. köt. 1741. október 5-i particularis közgyűlés. Erről tanúskodik a tiszai protestánsok egyik vezéralakjának, Vay Abrahámnak Patay Sámuelhez 1741. március 10-én Zsolcáról írott levele: „ami pedig azt a kérdést illeti, Diaetán folytassuk-e vagy pedig tsak egyedül F. Udvarnál dolgainkat? tudom, Diaetan a Statusoktól, ámbár a Törvényekkel, solide fundálhattyukis kvánságainkat, és világos sérelmeinket megmutathattyuk, mindazáltal a Clerus nagy hatalms, ’s ellenünk felettébb való indulattya miatt semmi consolatiot nem várhatunk, de viszont unice pendere a gratia, et abstrahi a legibus et diplomatibus”. Végül „az instanciázás” mellett döntenek a hazai protestánsok, vagyis sérelmeik a királynővel való közlésével: „úgy sem hiszem, hogy a Felséges Ministerium Diaetának concerdállya, többször ki adja kezébül a’ Religio dolgát, mért könnyebb rationabiliter a’ Ministeriumnak magánosán pro ratione circumstantiarum igazgatni, hogy sem diffidens Feleknek is votumot engedni, ’s azokkal való bajoskodás, tractálás és végezés után concludálni”. 1442 Ez igaz gróf Zichy Miklós (1726-1747), Barkóczy Imre (1748-1759) és részben még Barkóczy János főispánságára (1759-1782) is: Balogh 2000. 223. 1443 MNL SzSzBML IV.l.A. 21. köt. (1748-1756) 188. föl. 1751. március 15-i bejegyzés. 288
