Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
néma közömbösség maradt.1417 Mint Csuzy pályaívéből is láttuk, elvi ellenzékiségét - Okolicsányi Jánossal ellentétben - a diéták során és később sem adta fel. Politikai viszonyok és országgyűlési követküldési gyakorlat Eszakkelet-Magyarországon a 18. század közepén1418 A Magyar Királyság „politikai térképe” 1751-ben című alfejezetben már említésre került, hogy az északkelet-magyarországi, vagyis a tiszai (tiszántúli és Tiszán inneni) vármegyék ellenzéki szerepe a kora újkor századaival kapcsolatban a magyar történetírásban gyakran ismétlődő szakirodalmi toposz. A 17—18. századi országgyűlések történetében is aktív szerepet játszottak az ebből a régióból származó, főképpen protestáns vallású vármegyei követek, ám e vármegyék nemességének politikai és társadalmi viszonyairól már jóval kevesebb ismeretanyag áll rendelkezésre a térség története iránt érdeklődő olvasó számára. Az utóbbi években a „politika társadalomtörténete” és a regionális hatalomgyakorlás mikrostruktúrái iránt mutatkozott meg érdeklődés, amely árnyalta e vármegyék 18. századi történetére vonatkozó ismereteinket is.1419 Az alábbiakban megkísérlem bemutatni, hogy az 1751. évi országgyűlés idején, tágabban értelmezve a 18. század középén az adott vármegyékben hogyan alakultak a hatalmi viszonyok, milyen volt a diétára kiküldött követek kapcsolata az aktuális főispánnal. Szakítópontnak bizonyult az adó- és a felekezeti kérdés, amely szembeállította a népes protestáns nemességű vármegyék tisztviselőgárdáját a katolikus főispánokkal. Az Országgyűlési Könyvtár az adóvitákról legrészletesebben tudósító naplója szerint továbbra is a tiszai vármegyék jelentették az ellenzék magját. Ez abban nyilvánult meg, hogy a királyi adóemelési javaslatok során mindig a tiszai 1417 Szíjártó 2005. 395-396.; Vörös 1989.687. 1418 A felső-magyarországi, a Tiszán inneni kerület elnevezést tartom a leginkább rokonértelműnek a címben használt Eszakkelet-Magyarország fogalommal. Magyarország kerületi beosztása a 18. század folyamán gyakran változott, én a térségben található tizenhárom vármegyét értem ez alatt: Abaúj, Bereg, Borsod, Gömör, Heves, Sáros, Szabolcs, Szatmár, Szepes, Torna, Ugocsa, Ung, Zemplén. A kerületi beosztás változásairól: Szíjártó 2005.479-483. 1419 Pál Judit Zanathy József példáján a Károlyi-uradalomban működő patrónus-kliens viszonyrendszert és a Szatmárnémeti szabad királyi városi rangra emelése körüli országgyűlési konfliktust vizsgálta: Pál 2006. 203—225.; Pál 2007. 1407—1454. Legújabban Vári András, Pál Judit és Stefan Brakensiek úttörő monográfiájában elemezte Szatmár vármegye példáján a Károlyi család négy nemzedékének itteni hatalomgyakorlási technikáit és tárta fel az őket szolgáló kliensi hálózat működését: Vári-Pál-Brakensiek 2014. 283
