Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
itt a jelentkező precedenciavitákra. Noha a vármegyei követeknek egyharmada vett részt korábban országgyűlésen vagy concursuson, nem ez, hanem a korábbi, 1741-es diéta hangadóinak jelenléte volt döntő fontosságú a diéta eseménymenetében.1316 Az egyes vármegyék viszont törekedtek arra, hogy tapasztalt, a korábbi diétákon vagy konkurzusokon részt vett követeket küldjenek az országgyűlésre. (Csak 11 vármegye volt, ahol egyik követnek sem volt ilyen téren tapasztalata.) A vármegyei követek között a protestánsok, noha a 18. században már kisebbségbe kerültek, ám az ellenzék hangadói között mégis felülreprezentáltak voltak. A vármegyei követek kevesebb mint egyharmadának sikerült átlépnie kerületi vagy országos hivatalba, ám ehhez egyre inkább szükséges volt elköteleződniük a kormányzat oldalán.1317 Ennek a folyamatnak az ösztönzésére - a források tanúbizonysága szerint — az uralkodó számos, az országgyűléssel összefüggésbe hozható lépést tett. Ha az ország 1751-es politikai térképére tekintünk, akkor azt látjuk, hogy a leginkább kormányzatot támogató vármegyék (néhány kivételtől eltekintve) az ország központi területén, elsősorban a Dunántúlon voltak.1318 Ennek ellenére itt volt a legtöbb „billegő” vármegye, amelyeknek követei igyekeztek „magakellető” módon ellenzéki retorikával indítani a diétái szereplésüket— felhívva magukra a figyelmet—, majd annál erőteljesebben a kormányzatot támogató szónoklatokkal befejezni azt. A legkiegyensúlyozottabb a „pártviszonyok” tekintetében a Dunán inneni kerület volt, ahol egyaránt találunk ellenzéki és lojális megyéket, de a legtöbb esetben valamilyen karakteres politikai 1316 Az 1741. évi diétán ennek az alsótáblai ellenzéknek viszont a mozgástere korlátozottabb volt, mivel egyrészt a régi főnemesi elit ekkor még politikai értelemben aktív volt, és tekintélyével, ill. befolyásával mérsékelni tudta a vármegyei követek radikálisabb követeléseit az udvar irányába, másrészt a Monarchiát és benne Magyarországot is fenyegető bajor-porosz offenzíva egy időre előtérbe helyezte az összefogást a rendiség és az uralkodó között. Emellett az alsótábla „politikai vezető karában” is érvényesült a személyi folytonosság 1741-hez képest, ellentétben a szakirodalom állításával és a kortárs vallomásokkal. Sőt, az 1741. évi diéta egyik vármegyei ellenzéki hangadója 1751-ben már a kormánypárt fejeként működő személynök, Fekete György lett. 1317 Ez az arányszám nagyjából megfelel (bár kissé alatta marad) annak a korszak négy (1728-1729., 1741., 1751., 1764-1765. évi) diétáját érintő vizsgálat eredményének, amelyet Szíjártó István végzett el. O azt kutatta, hogy az országgyűlésen felszólaló követek közül milyen arányban léptettek elő a kerületi vagy országos hivatalokra egyes személyeket. Nála a „sikerességi ráta” bőven 1/3 felett van. Erre: Szíjártó 2016a. 157. 1318 Annak ellenére, hogy a pasquillusok itt említik a legtöbb „néma” vármegyét. Ám e megyék követeinek politikai magatartását sok esetben visszaigazolva láthatjuk, ha ezen megyék követeinek pályafutását alaposabban szemügyre vesszük: Esztergom (Terstyánszky József), Komárom (Nedeczky Ferenc), Tolna (Dőry Ádám), esetében történt a későbbiekben felsőbb kormányszékhez való kinevezés. Fejér vármegye két követe, Rötth Sándor alispán és Fejérváry Pál is aspirált ilyen típusú hivatalra. Ld. a Személyi adattár című fejezetet. 264
