Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Indigenák az 1751. évi országgyűlésen
kutatásaim során nem bukkantam rá, valószínűleg ő is benyújtott ilyet.1150 A rendek az egyik napló tanúsága szerint vehemensen visszautasították mindkét kérelmet. Azzal érveltek, hogy indigenátusokat az országban adománybirtokot nyerőknek vagy a Magyarországon érdemet szerzőknek szoktak adományozni, de ők [mármint a rendek] ilyenről nem tudnak. Mások azt mondták, hogy az indigenák száma szinte már eléri az országlakók számát. (Itt talán az országgyűlési erőviszonyokra utal vissza a szöveg, hiszen - becsléseim szerint - a távollévő indigenák követeinek száma majdnem elérte a követet küldő vármegyékét.) Többen - aulikus megközelítéssel - az uralkodói óhaj elfogadása mellett álltak ki, mondván a két jelölt a „királyi fülekhez legközelebb álló tanácsadó”, ezért befogadásuk az országnak sokat használhat.115' Indigenátusukat elfogadták ugyan, de „kiabálás közepette”.1152 Egy másik naplóból kiderült, hogyjeszenák János javasolta az indigenátus taksájának elengedését a császár által ajánlott két fő udvaronc esetében, amit ekkor már érdekes módon az ellenzék egyik vezére, Okolicsányi János is támogatott, de a zűrzavar akkora volt az ülésteremben, hogy a személynök nem tudta megállapítani a többséget. A taksa-elengedéssel szemben az ellenzékiek azt hangoztatták, hogy az országnak szüksége van erre a jövedelemre.1153 Ennél pontosabban fogalmaz összefoglaló művében Horváth Mihály (konkrétabb forrásmegjelölés nélkül). Eszerint a rendek az elnöklő alnádor, Terstyánszky János indítványára Koch és Toussaint - a többség által ellenzett - indigenátusát szavazásra bocsátották, és ezt a Királyi Tábla tagjai, a városi és a káptalani követek felkiáltással megszavazták.1154 A Toussaint- és Koch-féle törvénycikk bekerült a törvénytárba, de nevük mellett nem szerepelt utalás a taksa összegére, mint a többiek esetében.1155 Más forrás viszont úgy tájékoztat, hogy az összeget lefizették, tehát végül mégsem engedte el az országgyűlés esetükben az indigenális taxát.1156 Az indigenák befogadásának lehetséges politikai következményeit a rendek hamar felismerték, ami az 1764-1765. évi diétán is továbbgyűrűző ellenséges közhangulatot teremtett. Pest-Pilis-Solt vármegye 1764-ben kiadott instrukciójában arra utasította követeit, hogy szorgalmazzák a honosítás díjának 3000 1150 Az ADB szerint ugyanis maga kérte a magyar indigenátust: Adb 1882. 385. 1151 Az elhangzott lojális érvelés erős alapokra támaszkodhatott. A megnevezettek közül Ignaz Koch Mária Terézia belső bizalmasa volt, informális befolyása nagy volt a kormányzatra, titkos hírszerzői hálózatot is működtetett. Kochról újabban: Stollberg—Rilinger 2018. 229—230. 1152 OK 700.468. Diarium generalis. 536—537. p. 1153 OK 700.467. Acta seu diarium. 451. p. 1154 Horváth 1873. 308. 1155 Szíjártó 2005.170. 1156 Szerecsen 1885. 38., 60. 23'
