Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Az adókérdés az 1751. évi diétán

és tisztségeket viselnek megyéjükben, és szabadon ígérhetnek adóemelést, mert nem köti őket vármegyéjük utasítása. Sidó, aki helytartótanácsi titkár volt, cá­folta ezt: hivatala révén módja volt megismerni az ország helyzetét.631 Csuzy - feltehetően időhúzásként - vetette fel, hogy először kérni kell Mária Terézia válaszát az ügyben, aztán lehet alkudozni az ennél nagyobb adóösszegről. Vele szemben Szathmáry Király úgy vélte, hogy a megajánlott adóösszeg legyen végleges, ennél többről ne vitatkozzanak a továbbiakban. Az utolsó hozzászóló, a nógrádi Darvas József lényegében egyetértett Csuzy val az adóemelés lépései­ről.632 Egy másik napló szerint Darvas inkább kormánypárti álláspontot foglalt el. A nógrádi főjegyző szerint az előző diéták 50000-100000, illetve 200000 forint nagyságrendű összegű emelésekről alkudoztak, de nem az uralkodóval, hanem királyi biztosokkal tárgyaltak. Most a helyzet teljesen más: a királynő és csa­ládja személyesen jelen van, és látta a „szegény teherviselő nép” sorsát. Darvas szerint a diétának törekednie kellene a királyi követelések teljesítésére, cserébe az uralkodó, mivel személyesen meggyőződhetett a helyzet tarthatatlanságáról, orvosolni fogja a sérelmeket. A megegyezés hiányában a személynök másnapra halasztotta a döntést, és délután 3 óra körül a rendek elhagyták az üléstermet.633 Június 22-én, délelőtt 9-kor Fekete személynök ismét a főrendeknek adandó válaszfelirat elküldését sürgette. Az ellenzéki követek ekkor partikuláris sérel­meik előadásával igyekeztek a magasabb adóösszeg elfogadását elkerülni, addig a kormányzat exponensei az 500000 forintra mérsékelt követelés elfogadását erőltették. A felszólalók közül az eddigi ellenzéki, Szüllő Zsigmond - időnyerés és a mágnásokkal való megegyezés végett - egy véglegesnek tekintendő „bizo­nyos összeg” megállapítását javasolta, ezzel támogatta a személynök törekvését. Hozzá csatlakozott a dunántúli megyék nevében Festetics Pál, aki félmilliós ha­diadó-emelést ígért meg. Vele egy követ fújt Huber egri kanonok, aki „a két tábla közötti esetleges szakadás elkerülése végett” ugyancsak belement volna a fél­milliós tehernövelésbe, de csak azzal a feltétellel, hogy az adófizetés megkönnyí­tése érdekében lépések történnek. A javaslat ellen foglalt állást Bacskády Ferenc nyitrai követ, aki azzal fenyegetődzött, hogy a Nyitra vármegyéből eltűnt há­romszáz jobbágytelek ügyében fog feliratot intézni az uralkodóhoz az adó elvi­­selhetetlenségét demonstrálandó.634 Ugyanúgy a 300000 forint összegű többlet ígéretéhez ragaszkodott testvére, Bacskády Pál barsi, Csiba János mosoni, Csuzy veszprémi és Török győri követ is. Utóbbi beszéde végén hatásosan felsóhajtott, 631 MNL OL N 114 13. köt. 1751. június 21-i ülés. 632 OK 700.470. Diarium diaetae. 55-56. p. 633 MNL OL N 114 13. köt. 1751. június 21-i ülés. 634 Uo. 1751. június 22-i ülés. '39

Next

/
Thumbnails
Contents