Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Az adókérdés az 1751. évi diétán
súlyos (81000 forintra menő) adósságaira tekintettel mindenféle adóemeléstől elzárkózott.611 Végül — a korábbi megállapodásnak megfelelően — először a katonai szabályzat ügyében kiküldött bizottság munkájáról hallgatták meg a rendek Pászthory László jelentését,612 aztán az utóbbi időszak terület-visszacsatolásairól Terstyánszkyjános alnádorét.613 Végül miután kiderült, hogy a két jelentés alapján sem az eddigi területgyarapodásból, sem a vectura megváltásából nem származik annyi bevétel az országra, amennyi az adóemelést lehetővé tenné, ezért Okolicsányi követelte a Temesköz (a forrásban: Temesi Bánát) és az Erdélyhez kapcsolt Kraszna vármegye visszacsatolását. A jelenlegi feltételek mellett - hivatkozva követutasítására — Zemplén vármegye nevében sem a jelenlegi, sem a megemelt adóterhet nem tudja vállalni, jelentette ki az ellenzéki vezér. Provokatívan hozzátette, hogy látni akarja azokat a jobb helyzetben lévő vármegyéket, amelyek több hadiadót tudnának fizetni!614 Az ellenzék azonban ekkorra egyre inkább megosztottá vált, és — Okolicsányival ellentétben — a dunántúli ellenzéki megyék vezére is hajlott már a kompromisszumra. Csuzy Gáspár — Festetics programját némiképp bővítve - egy részletes fogalmazványt dolgozott ki azokról a feltételekről, amelyeket a 300000 forintos adóemeléssel szemben támasztott. Ez tartalmazta az adóemelés melletti érveket is. Csuzy tervezetének a végén kilátásba helyezte, hogy ezen feltételek teljesülése esetén nemcsak a 300000 forintot, hanem ennél többet is képesek lennének a rendek megajánlani a királynőnek.615 Csuzy feltételeit a soproni Pászthory László támogatta, de a tiszaiak részéről Okolicsányi és Szathmáry 611 Uo. 49. p. 612 A jelentést bővebben ismerteti: Schramek 2011. 111. 613 OK 700.470. Diarium diaetae. 48-49. p. A jelentés az Arad, Bács, Csanád megyéhez csatolt, ill. azóta szabad királyi városi rangot nyert marosi és tiszai határőrvidéki településekkel foglalkozik. Az így újonnan visszatért területek összesen 30000 forintot hoztak. 614 OK 700.470. Diarium diaetae. 49-50. p. 615 MNL OL N 114 13. köt. 1751. június 21-i ülés; OK 700.470. Diarium diaetae. 51. p. Kivonatát közli: OSzK Föl. Lat. 616. 74. föl. 1. Tartalma: A marosi és tiszai határőrvidéki részek reincorporatioból 30000 forint új bevétel származik az országra. 2. Az alsó-szlavónai Szerémség visszacsatolásából még ugyanannyi összeg könnyen kimutatható. 3. A puszták benépesülésével az ország népességszáma nőtt. 4. Az ingyenes vecturaszolgáltatás eltörléséből kb. 160000 forint szabadul föl az adófizetők számára. 5. Az urbáriumokat a jövőben törvényben szükséges szabályozni: ezzel a földesúri visszaélések és túlkapások is orvosolhatók, ill. a jobbágypanaszok számára is fellebezési fórum adható a vármegyéken, ill. a Helytartótanácson keresztül. 6. A nemesek továbbra is mentesek legyenek a contributio alól, a nem nemes rétegeket viszont adóztassák meg. 7. Indítványozta a szabad jobbágyköltözések megszüntetését. 8. A vámok szigorúbb adminisztrációját és az országhatárok szigorúbb ellenőrzését kívánta. 9. A sérelmek maradékának orvoslását akarta. !35