Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Bevezetés

Bevezetés

A magyar történetírásban Horváth Mihály óta számos szerző foglalkozott az 1711 utáni időszak országgyűléseinek jelentőségével. A szerzők véleménye megegyezik abban, hogy a Rákóczi-szabadságharcot követően a rendek békés (nem fegyveres) eszközökkel — többek között sérelmeik országgyűlés útján való orvoslása révén — törekedtek hatalmuk fenntartására és az ország, illetve saját pozícióiknak a Monarchián belüli biztosítására.1 Egyes történetírók természetszerűleg saját koruk szemüvegén keresztül, specifikus kérdésfeltevésekkel viszonyultak a magyar történelemnek ehhez a szakaszához.2 Volt, aki a rendek Bécstől való függetlenségi törekvéseinek továbbélését értékelte sokra ezekben a diétákban, míg mások a nemzeti-állami önállóság átmentése mellett a modernizációs tendenciákat is méltányolták, vagyis arra keresték a választ, hogy a rendiség vagy a dinasztia képviselte-e a reformokat a Lajtától keletre.3 1945 után pedig már szinte kizárólag az utóbbi szempont került a kutatói értékhierarchia élére.4 A korábbi kutatói értékpreferenciákon túllépve újabban nyugat-európai (főképpen német és francia) inspirációra a modern alkotmányos, parlamentáris rendszerek előfutáraként tekintenek a diétára. A legújabb kutatás a diéta intézményi fejlődésének vizsgálatán keresztül eljutott a diétái politikai szereplők pályaívének társadalomtörténeti, és az országgyűlési ceremóniák, illetve beszédek kultúrtörténeti vizsgálatáig. A kutatók ma már ennek megfelelően a reformkorra meghatározó szerepet betöltő jómódú birtokos nemesség (bene possessionati) politikai szocializációjának fő színtereként tekintenek a diétákra.5

Jelen munkám - méltányolva és felhasználva az előttem járók műveit - a legutóbbi irányzatba illeszkedve a jómódú birtokos nemességből rekrutálódó vármegyei követeket helyezi vizsgálata fókuszpontjába. Elképzelésem szerint a jómódú birtokos nemesség politikailag aktív csoportjából kikerülő vármegyei követek a 18. század közepére fokozatosan átvették a vezetést a főrendektől a diétái politizálásban. Színrelépésükkel nőtt a konfliktuspotenciál az országgyűlések

1 A szatmári béke során létrejött kompromisszumra újabban: Kalmár 2012. 882.; Glósz 2014. 21. A század elejétől a rendi pozíciók megerősödéséről, majd fokozatos gyengüléséről ír a szakirodalom: Szíjártó 2006.216-217.

2 A diéta kutatástörténetéről külön historiográfiai fejezet szól.

3 Marczali 1898.; Szekfű é. n.

4 Ember 1989.; Barta 1984.; Kosáry 1990.

5 Bérenger-Kecskeméti 2008.; Szíjártó 2005.; Szíjártó 2013.; Szíjártó 2016a.; Szíjártó 2017.; Forgó 2012.171-186.

9