Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.11. Ellenvélemények

röpiratában, amikor kérdőre vonta a szerzőt: miért nem akkor adta ki nemzetet rágalmazó, rosszakaratú röpiratát, „midőn ő maga csörtetett végig legpengőbb sarkantyúval Pest utcáin és az ő kalapjának árvalányhaj bokrétája legközelebb állott az éghez?”663 Ezt erősítette meg a Vasárnapi Újság szerkesztője is, amikor a Polgárosodást túlzónak tartó kritikához fűzött megjegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem is olyan régen Vajda éppen olyan hivalkodóan magyarosan öltözött, mint akiket röpiratában bírált.

A Polgárosodás és az Önbírálat kritikusai szó szerint értették mindazt, amit a szerző a magyar öltözetről mondott, pedig Vajdának talán nem is önmagában a magyar öltözettel volt baja, hanem azzal a magatartásformával, nemzeti gőggel, múltba fordulással, amelynek az ő szemében a szimbólumává vált. Vajda két politikai röpiratára Kempelen Győző egész könyvvel felelt, amelyben kitért Vajdának a nemzeti viseletről tett megjegyzéseire is. Szerinte a nemzeti viselet külsőség ugyan, de szükséges a nemzet egyéniségének fönntartásához, viselése nem helyezi a magyarokat más nemzetek mögé: „ha egyszer a valódi míveltség [...] eggyé forrasztotta két vagy több nemzet szellemét, a ruha nem fogja elválasztani őket” - vagyis a nemzet megítélésében az öltözet nem játszik szerepet. Műve végén Kempelen felsorolta a magyar társadalom valós problémáit, közöttük a lehetőségeket meghaladó fényűzést is, ami alkalmat adott a nemzeti viseletről vallott nézetei kifejtésére, illetve a nemzeti öltözetet elhagyó hölgyek megrovására. Kritikájával elsősorban a hölgyeket illette, mivel szerinte a férfiak hűek maradtak a nemzeti viselethez, ha a magyar nadrágot egyesek kényelmesebbre cserélték is, „legalább a deréktól fölfelé nem igen látunk francia viseletét.”664 Három évvel korábban (1860-ban) „a kor intő szavá”-ra a nők magyar ruhát öltöttek, amelynek darabjait Kempelen pozitív képzetekkel ruházta fel: szépek, viselőjüket még szebbé teszik, méltóságot kölcsönöznek neki („koronaszerű párta”); a kötény pedig „a jobb időket élt ősanyákra emlékeztetett”.665 A külföldi ruhadarabokat Kempelen gúnyos szavakkal illette és szembeállította a magyar öltözettel: nevetségesek („viselnek [...] széles karimájú angol matrózkalapokat, meg olyan csónakféléket, melyeket

663 Kempelen 1863. 1863. 7. p.

664 Kempelen 1863. 66. p.

665 Kempelen 1863. 65. p. Ennek az állításnak ellentmond Arany János Mondacsok című ismert verse 1860-ból:

Az én fiatal koromban/(Vonj le negyven évet)/Magyar volt a honfi keble,[*]/Csak a lába német./ Most a melle zsák-kabátban/Úszik a köz árral:/Csak amúgy földszint protestál/Hosszu csizmaszárral.

209