Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.8. Hullámhegyek és hullámvölgyek a nemzeti divat történetében

divat visszatérését, majd újbóli eltűnését a belpolitikai eseményekkel kapcsolta össze.

A nemzeti divatmozgalom 1860-as évekbeli történetének tárgyalása előtt érdemes röviden kitérni az előzményekre, illetve a kezdetekre is. 1849 után a nemzeti öltözet témája szinte teljesen eltűnt a sajtóból (eleve sokkal kevesebb lap jelent meg, a reformkori divatlapok megszűntek), a tiltakozás eszközeként való használatáról, illetve tiltásáról egyáltalán nem lehet olvasni.559 1860-ból visszatekintve Vahot Imre úgy emlékezett, hogy 1848 után majdnem teljesen háttérbe szorult a magyar öltöny, csak a parasztság és egyes iparosok őrizték meg, „a magyar szabó franciává és németté, a csizmadia suszterré lett, s a gombkötő, kevésbé múlt, hogy bújában föl nem kötötte magát.”560 A pesti divatról a néhány, az 1850- es évek elején-közepén induló női lap báli beszámolóiban esett szó, de az évtized vége előtt a magyarosság nem volt téma, a nyugat-európai divat mellett inkább az ízlés kérdésével foglalkoztak, például a színek összhangjának fontosságával, vagy az alkalomhoz nem megfelelően választott öltözetekkel. A nemzeti viselet - néhány kivételtől eltekintve — csak utalásszerűén vagy anekdotákban jelent meg, esetleg egy-egy nagyobb ünnepi esemény alkalmával beszámoltak arról, ha valaki, általában az arisztokraták közül, magyar díszruhában jelent meg. A Divatcsarnok szerkesztőjéhez címzett levél szerzője 1853-ban reményét fejezte ki, hogy a lap nem kizárólag a párizsi divatról fog beszámolni,561 egy évvel később ugyanitt egy párizsi divattudósítás szerzője a magyar öltözetet a „köntösök királynője”-ként említette, amely trónjára lépve „megsemmisítene minden idegen álízlést, melynek majmolása csak körülmények között illik hozzánk, magyar nők559 Az 1850-es évek öltözködéséről a szakirodalomból sem lehet megfelelően tájékozódni. Berze- viczy Albert szerint a rémuralom idején a feltűnően magyaros jellegű ruhát, kalapot, bajuszt, szakállt viselőket a rendőrség bekísérte, ez azonban később ritkán fordult elő. A nemzeti színek és viselet csak az évtized második felében vált tömegessé. A magyar öltözék 1859-ig „táncjelmez” volt, csak ezután lett általános. Berzeviczy [1922-1937.] II. 414-416. p. Ugyanakkor Deák Ágnes a titkosrendőrség hetijelentéseiben gyakran találkozott a magyar öltözet viselésének említésével. Deák 1995. 30-33. p. Hajdú Tamás szerint 1849 után a közvélemény úgy tartotta, hogy az idegen uralom alatt nem lehet hordani a magyar ruhát. A hatóságok azonban csak egyes ruhadarabokat tiltottak, például a pörge kalapot. Hajdú 2009. 56. p. A hölgyek a „magyar gyász” viselésével tüntettek. 1116 106-107. p. A magyar öltözet vonzereje amiatt is csökkenhetett, hogy a Bach-rendszer hivatalnokai zsinóros, magyaros egyenruhát viseltek.

560 Vahot Imre: Egy őszinte szó magyar divatképeink ügyében. Napkelet, 1860. február 26. 137-139. p. 137-138. p.

561 Divatcsarnok, 1853. március 17. borító

182