Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.7. Nemzeti öltözet - nemzeti önkép

azt idővel megunja, újra letegye, az nem méltó a magyar névre” — fogalmazott egy „vidéki honleány”, az egyik divatlap olvasója.551 Rákosi László egyenesen korcs kinövésnek nevezte a divatot és fényűzést, illetve az ezeknek hódolókat a nemzet egészséges és eredeti törzsén, amelyet azonban „sem a politikai vihar nem képes kidönteni, sem a hamis civilizatio megmérgezni, sem a divat és fényűzés árja elsodorni.” A szerző szerint a külföldi divat követői betegek, akiknek belső, lelki állapota külsejükön is meglátszik. Velük, a korcs kinövésekkel és betegekkel áll szemben „a nemzet valódi zöme, a honnak méltó fiai és leányai”, akik „nem gondoltak és nem gondolnak azzal, hogy sokan a majmot is megmajmolnák”. De ugyanígy elválasztja a „nemzet valódi zömé”-től azokat, akik divatként tekintettek a nemzeti öltözet általánossá válására, és csupán egyes elemeit alkalmazták saját öltözékükön anélkül, hogy a lényeget megértették volna: „mely által a frakkból dolmányt csinál és a topánkára sarkantyút üt, a hosszú női ruhára zsinórt varr s ezzel kész is lett a nemzeti viselet - őnáluk.”552 A divatozók, vagyis az idegen divatot követők és a nemzetit csak divatból felöltők állnak tehát szemben a „valódi” honleányokkal és honfiakkal ebben (a most éppen) az öltözködés mentén kettéváló társadalomban.

Bár igen súlyos vádak fogalmazódtak meg a belső ellenséggel szemben, talán ebben a kontextusban mégsem szabad annyira komolyan venni ezeket, szerzőik inkább provokációnak szánták szavaikat, amelyek az olvasók lelkiismeretét hivatottak fölébreszteni. Keményen korholják az idegen divatot követőket, de céljuk visszafordítani a helyes útra a francia divattal kacérkodókat, és újabb olvasókat rábírni a nemzeti öltözet által kijelölt közösséghez való csatlakozásra, ami nem lehetetlen, sőt, meglehetősen egyszerű - csak át kell öltözni. A legsúlyosabb vád pedig csak tagadás formájában hangzik el: aki idegen viseletét követ, nem hazaáruló, mert „a nemzet szelleme nem zsarnok, hogy ráerőszakolna fiaira valamit.”553 Egyes szerzők éppen önmérsékletre intették a nemzeti divat híveit: ne legyenek türelmetlenek, ne nézzék le a „másként öltözködőket”,554 a nem magyarban járókat ért atrocitásokat pedig a lapok általában elítélték.

551 Divattudósítás. Családi Kör, 1862. július 20. 464. p.

552 Rákosi László: A nemzeti viselet, nők ízlése és divat. Gombostű, 1862. október 16. 2544- 2546. p. 2544, 2545. p.

553 Pipereasztal. Gombostű, 1862. április 12. 933-935. p. 935. p.

554 A magyar ruha és tánc. Divatcsarnok, 1860. január 24. 25-26. p. 25. p.

179