Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
4. Nemzeti divat a pesti magyar nyelvű sajtóban az 1850-es, 60-as években - 4.1. Bevezetés
uralkodó nézetektől eltérő vélemények tehát csak tagadás formájában, a nemzeti divat mellett érvelő szerzők cáfolataiban, rosszalló megjegyzéseiben jelentek meg - így a nemzeti öltözetről, tágabban pedig a nemzeti identitásról folyó vitának csak az egyik fele jut el hozzánk. Vizsgálatomba nemcsak a divatlapokat vontam be, hanem más olyan sajtótermékeket is, amelyek több-kevesebb, a nemzeti divatot tárgyaló írás közreadásával részt vállaltak a nemzeti divat teremtésében, illetve közvetítésében. A nemzeti öltözet fontosságát, a nemzeti diskurzusban betöltött központi szerepét az is jelzi, hogy a téma 1859-től kezdve tömegesen jelent meg a sajtóban, és nem kizárólag a női lapokban, illetve a divatsajtóban. Olyan lapok is foglalkoztak vele, amelyeknek a divat egyáltalán nem tartozott a profiljába: az 1854-ben indult ismeret- terjesztő hetilap, a Vasárnapi Újság, bár beköszöntőjében hangsúlyozta nem-divatlap voltát, 1859-től néhány éven keresztül rendszeresen tudósított a nemzeti divatról, de ebben az időszakban a politikai napilapok is jelentettek meg hasonló témájú híradásokat és cikkeket. A nemzeti divat térnyerését nemcsak szövegek, hanem a sokkal erőteljesebben, gyorsabban és szélesebb körben ható képi világ átalakulása is jelzi. A Divat- csarnok című divatlap maga is magyar ruhába öltözött, az 1860. évi 14. számtól új címlappal jelent meg, amely a korábbi francia divat szerint öltözött nőalakok helyett magyar ruhás társaságot ábrázolt. Az Alter Antal, illetve Alter és Kiss divatcsarnokának két, 1855-ből, illetve 1863-ból származó, Rohn Alajos által rajzolt hirdetése közötti különbségek nem csupán a reklámozás technikájának, hanem a nemzeti divatban is megnyilvánuló korszellemnek a megváltozásáról is tanúskodnak. Az első hirdetés utcai életképet ábrázol: a reklámozott bolt előtt az általános nyugat-európai divat szerint öltözött járókelők sétálnak. A nyolc évvel később keletkezett hirdetés belülről mutatja az üzletet, amelyet magyarosan öltözött vásárlók és eladók népesítenek be. Az utcáról kíváncsi férfiak néznek be, az egyszerű hétköznapi magyar öltözetet viselő alakokkal szemközt két díszes öltözetű lovas is feltűnik, akik szemmel láthatóan nem kortársak, mivel a színpadról vagy a történeti festészetből ismerős historikus ruhákat viselnek. Kompozíciós szerepükről természetesen csak találgatni tudok, de lehetnek ők a nemzeti divatot tárgyaló írásokban sokat emlegetett „ősök”, akik örömmel szemlélik magyar ruhába öltözött leszármazottaikat.409 409 A két hirdetés más szempontú összehasonlítása: B. Nagy 1993. 129
