Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
3. Kostyál Ádám és Klasszy Vencel: a német és a magyar szabók vitája a reformkori Pesten - 3.1. Szabók egymás ellen
is dolgozott, és egy hirdetésben maga is említette: 1837-ben annyi megrendelése volt, hogy újakat már el sem tudott fogadni.306 Nemességét 1843-ban hirdette ki Pest-Pilis-Solt vármegyében, ettől kezdve használta a thamói előnevet. Alapító tagja volt a Védegyletnek.307 Életének utolsó évtizedéről jóval kevesebb adat áll rendelkezésre. 1858-1863 között Jámbor Endre Férfi-divatközlönyének munkatársa volt, rendszeresen küldött nemzeti szabásmintákat a lap számára, a szerkesztő pedig életrajzát és arcképét is közölte.308 Az 1850-es évek végén még működött műhelye, a Férfi-divatközlöny szerint Ferenc József 1857. évi látogatásának alkalmával a magyar arisztokrácia nála rendelte meg díszöltözeteit, az Iparosok Lapja pedig még 1860-ban is Pest legjobb üzleteinek egyikeként említette a Kostyál-műhelyt.309 Ezután azonban hamarosan visszavonult, „életének utolsó éveit a világtól elvonulva, szegénységben töltötte”,310 ahogyan a róla írott nekrológok fogalmaztak. 1863 tavaszán, halála előtt néhány hónappal a városból való elbocsátásáért folyamodott. Kérvénye egyben életútjának lezárása és értelmezése is: „Fájdalmas és megtört kebellel,- és megsebzett szívvel esedezek a Nemes tanács előtt elbocsátásomért [...] lelkem örökké a közjó előmozdításán függött s hol szükséges volt ott felhívás nélkül is siettem erőmhöz képest eleget tenni, és íme — önmagámról csak nem megfeledkezve szegénységre jutottam [...] Én ki egykoron mint csillag ragyogtam polgár társaim között szeretett hazám fő városában, s most öreg napjaimban koldus botommal vándor útra kelve veszek tőle végbúcsút hová engem annyi sok szent érzett kötött és kötend halálom óráig.”311 Pest városa azonban 30 forintnyi adóhátraléka miatt nem engedte, hogy rokonainál, a Győr megyei Tét lenni, járt-e tényleges feladattal, vagy csak címként illesztették neve mellé, nem derült ki a forrásból. 306 Vasárnapi Újság, 1863. november 1. 44. sz. [385.] p; Értesítő 1837. 91, 92. sz; Jeszenszky Ferdinánd szabólegény éppen ebben az évben érkezett Pestre, és Kostyálnál kapott munkát. Visszaemlékezése megerősíti a meglepően magas, eltúlzottnak tűnő segédszámot: „Én másnap kaptam munkát Kostyál nevű magyar szabónál. Az akkoriban készült Magyar Színháznál első játékba adták az Árpád ébredését. Ehhöz itt készült a magyar ruha. 40 segéd és két szabász volt Kostyálnál.” Jeszenszky 2010. 26. p. 307 Az Országos Védegyesület [1844.] 308 Jámbor Endre: Kostyál Adám. Férfi-divatközlöny, 1858. tavaszi szám 8. p; Iparosok Lapja, 1860. január 11. 15. p. 309 Jámbor Endre: Kostyál Adám. Férfi-divatközlöny 1858. tavaszi szám 8. p; Iparosok Lapja, 1860. január 11. 15. p. 310 Vasárnapi Újság, 1863. november 1. 44. sz. [385.] p, Iparosok Lapja, 1860. január 11. 2. p. 311 BFLIV. 1303.fX.306/1863. 101