Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

bek, a jogi információkhoz kevésbé hozzáférők, a katolikusok, a vidéken élők sokkal nehezebben, vagy sehogy sem tudtak törvényesen elválni; ellenben a tehetősek, müveitek, protestánsok és városlakók már könnyebben tehették ezt. A válás végső soron nem tekinthető olyan „jéghegynek”, amelyen keresztül lemérhető lenne a korabeli házasságok problémáinak láthatatlan, mélyben úszó, egynemű tömege.134

Ha viszont nem ragaszkodunk mereven ahhoz, hogy a modern házassági konfliktusokkal kapcsolatos újabb megfigyeléseket igazoljuk vagy cáfoljuk a több mint egy évszázaddal korábban élt házasok jogi viselkedésének vizsgálatán keresztül, s ehelyett vagy emellett a viselkedés társadalmi, kulturális különbözőségére, valamint az e téren megragadható változásokra koncentrálunk, még ha a válások „okaira” nem is derülhet fény, többet tudhatunk meg arról, hogy a múltban (nagy eséllyel) kik és (vélhetőleg) miért folyamodtak ehhez az eszközhöz. Budapest példája eddig is azt támasztotta alá, hogy a válások növekedésének kezdeti időszakában a jogintézmény társadalmi használata nem egyszerűen gyakoribbá vált, de közben a pereskedők köre is átalakult. Feltételezhető tehát, hogy - ha tényleg hatottak -, a sokat emlegetett rizikófaktorok sem ugyanúgy, ugyanolyan mértékben érintették az elválók különböző csoportjait.

A magyar főváros vonatkozásában az elváló és a „normális” házasok csoportjának összehasonlításánál nem követhettük az említett tanulmányok eljárását, amelyek forrásként a kijelölt vidék vagy település adatgazdag népmozgalmi nyilvántartásait használják. Nem beszélve arról, hogy a válással végződő budapesti házasságok nem fedhetik le a budapesti válások teljességét (a rohamosan gyarapodó nagyvárosban az érintett házasságok tekintélyes hányadát vidéken kötötték), a kötelék felbontása hiányosan került rögzítésre a házassági anyakönyvekben: e tényt a római katolikus anyakönyvekben - mint említettük - csak kivételesen jegyezték fel. így hát a magyar főváros esetében megint a válóperekből kiindulva, az esketési matrikulákban található információkat (életkor vagy születési dátum, családi állapot) visszakeresve lehetett tömegesen elemezhető adatsorokat előállítani. A válóperek használata viszont azzal az előnnyel jár, hogy a válókereset beadásának időpontja ismeretében pontosabban meghatározható a házasság tényleges, a válóperes procedúra nélkül számított időtartama, valamint rögzíteni lehet

portokra gyakorolt hatása között. Eszerint az önkényesen szeparálódó (szegényebb) házasokat sokkal inkább érintették a tárgyalt rizikófaktorok, mint a (tehetősebb) törvényesen elváltakat. CVRCEK, Tomas: U. S. Marital Disruptions and their Economic and Social Correlates, 1860— 1948. Journal of Family History 2011/2. 154. p.

134 A metafora Elaine Tyler May-től származik: MAY, 1980: 163. p.

89