Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

A vizsgálat eredménye a 6. diagramon látható. Az alacsony társadalmi státusú pereskedők („középosztály alattiak”, a bizonytalanokkal együtt) aránya eszerint az 1880-as években indított válóperekben némileg meghaladta az egyharmadot; az 1890-es évek elején pedig 42%-ra emelkedett. A súly a házassági törvény születése és bevezetése idején indított válóperekben tovább nőtt: a századvégen 45%-ra, a századfordulón 50%-ra, majd a fölé emelkedett, és úgy is maradt az első világháború kitöréséig. Miután a bizonytalan besorolású, zömmel iparos férjek aránya nagyon magas (sokkal magasabb, mint a „bizonytalan” középosztálybeliek hányada), az előbbi százalékokat mindenképpen hozzávetőlegesként kell kezelni. A századeleji budapesti válóperes statisztika alapján az iparban, a kereskedelemben és a közlekedési ágazatban foglalkoztatott segédek, a közszolgák, napszámosok és házi cselédek együttes aránya az adott évben elválók között csak 1908-ban haladta meg az 50%-ot, egyébként csupán 40% környékén ingadozott, ami tehát nagyjából tíz százalékponttal kisebb saját számításainknál." A pontos arányok itt most talán nem annyira érdekesek, mint a változás maga, amely viszont egyértelmű: az alsóbb néprétegekhez tartozó budapesti házaspárok az 1890-es évektől kezdve egyre nagyobb arányban kerültek az egyre bővülő válási népmozgalom sodrába. Emellett még figyelemre méltó, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű pereskedők aránynövekedésének megindulása nem egyszerűen a házassági törvény életbe lépéséhez köthető, hanem évekkel korábban megragadható: már a házassági törvény bevezetése előtt, 1890-1894 között jelentős aránynövekedés mérhető, és nem csak a (kitért) katolikusok, hanem valamennyi keresztény felekezet körében. A jogintézmény használói tekintetében tapasztalható szociális exkluzivitás oldódásának a házassági törvény nyomán kibontakozó joggyakorlat csak újabb lökést adott.

A jelek szerint a válások „diffúziója” nem csak a fővárosban ment végbe, hanem vidéken is. Az országos válási statisztikák tanúsága szerint a kevésbé tehetős elválók súlya Magyarországon a századfordulón mérhető 24%-ról az első világháborúig 48%-ra nőtt. A különbség abban ragadható meg, hogy amíg Budapesten az iparossegédek, napszámosok és altisztek, addig vidéken a mezőgazdasági nap- 99

99 A pontos arányok: 1903-ban 41%, 1904-ben 43%, 1905-ben 36%, 1906-ban 45%, 1908-ban 50%, 1912-ben 39%. Vö. Budapest Székes Főváros Statisztikai Évkönyve. VI. évfolyam: 1903. (A továbbiakban az esetenkénti hivatkozás formája: BpStÉ, illetve csak a tárgyévet adjuk meg.) Budapest, 1905. 29. p., és a megfelelő kötetek. A felhasznált statisztikai források bővebb leírását ld.: Függelék II. Saját mintánk nagysága, vagyis az ismert foglalkozású férjek száma perindítási korszakonként: 1850-1869 között 116 fő, 1870-1879 között 359 fő, 1880-1884 között 431 fő, 1885-1889 között 426 fő, 1890-1894 között 435 fő, 1895-1899 között 1128 fő, 1900-1904 között 1626 fő, 1905-1909 között 1969 fő, 1910-1914 között 2024 fő.

70