Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

ítélőtáblái összehasonlításban nem szerepel Erdély, amely a hivatalos statisztikák szerint ebben az időszakban a korabeli válások közel 43%-át adta. Ha ezt is számításba vesszük, úgy Budapest országos súlya az 1890-es évek elején 7% körüli értékre korrigálható. Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez sok-e vagy kevés. Mindkét vélekedés mellett szólhatnak érvek. A jelzett hányad egyfelől nem lebecsülendő ahhoz képest, hogy - a válási statisztikákban szintén nem szereplő Horvátországot leszámítva - Magyarország népességének 5%-a, illetve a házas népesség 4%-a tömörült csak Budapesten. Másfelől azonban, ha Phillips hipotézisét akarjuk tesztelni, s azt vesszük, hogy Budapest volt az ország egyedüli gyors ütemben fejlődő, iparosodó nagyvárosa, amely útban volt afelé, hogy a világháború küszöbén egymillió lakost tömörítő metropolisszá váljon, akkor a 7% nem igazán jelentős. Még mielőtt azonban elhamarkodottan ítélnénk, nézzük meg, hogyan alakult a főváros súlya az országos válási népmozgalmon belül, a házassági törvény életbe léptetése után.

A továbbiakban is arányoknál maradunk, mert bár a századfordulótól már válási ráták is számíthatók, ezek a korábbi időszakkal való összehasonlításra, ami most a fő cél, nem adnak módot. A megbízhatóbb, közvetlen bírósági adatközlésen nyugvó válási statisztikák szerint 1897-ben a fővárosi válások országos hányada 10% volt; 1900-1906 között 11-13% között mozgott, 1907-ben viszont 10% alá esett, amit a világháború kitöréséig már csak megközelíteni tudott, meghaladni nem (vö. a 2. b. táblázattal).

A megragadható változások közül két mozzanat is kétségbe vonja, hogy Budapest modernizációja meghatározó szerepet játszott volna a válások növekedésében. Az egyik a vidéki válási ráták világháború előtti években tapasztalható gyorsabb növekedése. Tény ugyan, hogy a századvégen a fővárosi válások országos aránya megnőtt (az 1891-es 7%-ról 1897-ben 10%-ra, illetve a századelőn legfeljebb 13%-ra), ugyanakkor az is tény, hogy 1907 után a vidéki válások növekedése 10% alá nyomta vissza a budapesti hányadot. A másik mozzanat, hogy a századvégi budapesti aránynövekedés közvetlenül a jogi változáshoz kapcsolódott. A válóperes ügyforgalmat a szükebb ítélőtáblái területen, a felsőbírósági reformot követő években ( 1891-1907 között) megvizsgálva megállapítható, hogy a fővárosi processzusok korábban stabilan egyharmadot kitevő részaránya 1898- ban 45%-ra ugrott, 1907-ig viszont lényegében ugyanezen a szinten maradt (vö. a 3. diagrammal). A főváros felgyorsuló modernizációját ez a mutató tehát nem tükrözi.

A válási gyakoriság növekedése és a gazdasági fejlődés között feltételezhető közvetlen összefüggést egyébiránt a nagyobb (törvényhatósági jogú) városok tekintetében megfigyelhető fejlemények is inkább gyengítik, mintsem erősítik. A

45