Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
partnere 1885 elején törvénytelen gyermeknek adott életet. Egyik kollégája mindenesetre felvetette: „ha ezen ítélet így emelkednék jogerőre, úgy az elvált, mint a jövendőbeli nő viselhetné nevét, miért a fensőbb ítéletekre kíváncsiak vagyunk, mert tudunk nagyobb uraknál eseteket, hol az elválasztott nők a hétágas korona viselésétől, de a cím és névvesztésre tiltattak le, de kérdés, hogy ha ezen letiltás a válóper keretébe [nem] való, hol kell azt érvényesíteni?” A felsőbíróságok a felülvizsgálat során azonban nem foglalkoztak a névviseléssel, így 1888 őszén úgy emelkedett jogerőre a bontó ítélet, hogy a kérdést nem rendezték: Martiny Mária ugyanúgy Vízkelety Ferencné maradt, mint a kúriai ítélet megszületését követően elvett menyasszony, Nagy Hermina. Miután tehát a férfi az új esküvőt követően elhunyt, egyszerre két özvegyet hagyott hátra.690 Nem hagyta annyiban a dolgot egy másik férj, Engelbach Alajos állami számvevőszéki főtanácsos, aki az 1883 őszén kimondott válás után szántói Szántó Rózát vette feleségül, míg volt neje, a katolikus Mesztetich Lenke (Magdolna) polgári iskolai tanítónő továbbra is ragaszkodott férjezett neve használatához. 1888 kora tavaszán a fővárosi tanácshoz fordulva kérte, hogy „a főváros szolgálatában álló első nejét a Mesztetits Lenke név használatára utasítsuk, s a fővárosnál vezetett könyveket megfelelőleg kiigazíttassuk.” A főváros ezt ugyan elutasította, de Engelbach nem nyugodott bele a határozatba, s a következő év nyarán már a fővárosi államrendőrség férjezett-névhasználatot megtiltó végzésével újította meg kérését, aminek hatására a tanács szeptember elején intézkedett, hogy a tanítónői törzslapot a kérvénynek megfelelően igazítsák ki. Ekkor azonban Mesztetich Lenke lendült ellentámadásba, s miközben a rendőrkapitányságon, illetve a Belügyminisztériumban elérte az ominózus végzés megsemmisítését, a fővárosi tanácsot határozata megmásítására bírta. Az ügy a férfi felfolyamodása nyomán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz került, amely hosszas tanakodás után - az akta megjárta a Közalapítványi Igazgatóságot, az Igazságügyi Minisztériumot, sőt, magát a Minisztertanácsot is - a férjnek adott igazat, s a férjezett név viselését törlő tanácsi határozat hatályát állította vissza, amit a második feleség érdekeivel indokolt. „Erre kizárólagos joga van az ő második nejének, akit arra kötelezni, hogy jogait [...] ossza meg, a monogámia mellett jogi lehetetlenség 690 Vízkelety c. Martiny válóper: BFL V1I.2.C. 1886. V. 55. RÉSŐ ENSEL Sándor: Néhány kérdés a válóperek köréből. A Jog 1888. augusztus 5-i (32.) szám 266-267. p. Az 1885. január 13-án született törvénytelen leány: MNL OL Budapest Ferencváros róm. kát. kér. akv. 114/1885. Az apa ezen nem jelent meg, de a leány később már Vizkelety Sarolta néven ment férjhez: BFL XXXIII.l.a. Budapest VI. kerület ház. akv. 1009/1912. A férj halála 1889. november 9-én: uo. hal. akv. 744/1889. A matrikulában mint „Nagy Flermint férje” szerepel. 429
