Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

korlátozott számban és »kifejletben« jöttek létre a modernizáció alközpontjai az országban. A századfordulón Budapest a »fejlettség« (modernizáció) mérhető mutatói terén lélekszámához képest többszörös értékeket produkált, s mindez »minőségi« különbségeket is eredményezett; a polgári társadalom teljes kifejlettségben csak Budapesten alakult ki a századfordulóra.”49 Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon ez a hídfőállás-szerep akkor is konstatálható lett volna, ha a szerzők a válásokat használták volna modernizációs mutatóként?

A hivatalos válási statisztikák csak 1876-tól kezdve teszik lehetővé a válaszadást, azaz a „városi” és „vidéki” válási ráták különbségeinek vizsgálatát (2. a. táblázat). A forrással azonban rögtön két probléma adódik. Az egyik, hogy - mint említettük - a korai statisztikák a válással végződő házasságok anyakönyvezésének helye szerint közük az adatokat, így nem veszik figyelembe a vándorlást, illetőleg az, hogy a válási számok valószínűleg kisebbek a ténylegesnél (nem tüntetik fel a felbontott katolikus házasságokat). A másik, hogy a statisztikák a válások számát mindvégig törvényhatósági megoszlásban adják közre, így csak a törvényhatósági jogú városok válásai vizsgálhatók, a jogi városhierarchia alsóbb szintjén álló (rendezett tanácsú) városok válásai a vidékével olvadnak össze. Ez azért fájó hiány, mert Magyarországon a városlakók többsége - Beluszky és Győri számításai szerint a teljes népesség 29%-a - közepes és kisebb városokban élt.50 A magyarországi válási népmozgalomban fontos szerepet játszhattak példának okáért az alföldi mezővárosok, amelyek közül a statisztikában csak a legnagyobbak bukkannak fel (kiemelkedő válási rátával); továbbá a komoly városi múltra visszatekintő erdélyi szász városok, esetleg az újabb, magukat kisebb településekből kinövő ipari és bányászvárosok.51 A törvényhatósági jogú városokkal kapcsolatban végezetül az is nehézséget jelent, hogy a csoport minden szempontból, akár a lakosságszám, akár a központi funkciók ereje felől nézzük, vegyes:

49 BELUSZKY-GYŐRI, 2005. 86. p.

50 Vö. BELUSZKY-GYŐRI, 2005. 115. p.

51 Egy konkrét példát is hozhatunk erre a századelőn törvényhatósági jogot nyert Miskolc révén: miután a várost 1909-től külön is feltüntették a válási statisztikákban, világossá válik, hogy a Borsod megyei válások mintegy egyharmadát valójában a város adta: vö. Magyar Statisztikai Évkönyv. XVII. évfolyam: 1909. Budapest, 1910. (A továbbiakban az esetenkénti hivatkozás formája: MStÉ, illetve csak a tárgyévet adjuk meg.) 36. és 466. p.; MStÉ 1910: 26. és 455. p. A felhasznált statisztikai források bővebb leírását ld.: Függelék II. Miskolcon és Borsodon kívül ismert még a Nagybecskerek város és Torontál megye lakosai által beadott válókeresetek egymáshoz viszonyított aránya: 1896 és 1900 között a megyeszékhelyen együtt lakott házasok kezdték a válóperek 34%-át, ami 1901 és 1908 között 37%-ra nőtt. Vö. SZENTIVÁNYI, 1911 :

112. p.

42