Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
Újraházasodók Noha a házasságok tönkremenetele az olyan gyorsan fejlődő nagyvárosokban, mint Budapest, a 19. század derekán már korántsem számított rendkívülinek, törvényes válás utáni újraházasodások még csak nagyon ritkán fordultak elő. Az a momentum, hogy báró Podmaniczky Frigyes negyedszázad múlva is élénken emlékezett a Heckenast Gusztávtól elvált Bajza Lenke és a katolikus Beniczky Ferenc 1863-ban, nagy titokban megrendezett Kálvin téri nászára, s az esküvő által az egyházi körökben kiváltott rosszallásra, jól mutatja az efféle aktusok szokatlanságát, mondhatni: kulturális idegenségét.644 A házassági köteléket a katolikus szabad királyi városban korábban, még ha a felek nem is tudtak egymással megférni, kizárólag a halál bonthatta fel, s az újraházasodás értelemszerűen a megözvegyülő hitvesek új esküvőit jelentette, ami a régi népesedési rezsim megszokott mozzanatát képezte. A válás megnyíló lehetősége a század utolsó harmadában viszont egyre gyakoribbá, a házasságkötés szekularizációja, illetve a polgári házasság intézményének bevezetése pedig, ha társadalmilag nem is feltétlenül elfogadottá, pláne nem kívánatossá, mindenesetre bevetté tette az elvált férfiak és nők újraházasodását. Eddig számos esetben láthattuk, hogy a válás kimondása után az egyik vagy mindkét fél új házasságot kötött, az egyedi esetek azonban nem sokat árulhatnak el azzal kapcsolatban, hogy mégis mekkora lehetett a korabeli újraházasodások aránya, amint arról sem, hogy kik voltak azok, akik ekként legalizálták korábbi viszonyaikat, vagy próbáltak új életet kezdeni. Az új esküvőket a korai időszakban leginkább - a történészek körében elterjedt vélekedés szerint - az elváltakat sújtó társadalmi megvetés tarthatta kordában, ám erre csupán a válást elítélő és az elváltakat megbélyegző kortárs véleményekből következtethetünk. Közismert (többnyire megint csak szilárd bizonyítékok nélkül) az exfeleségek halmozottan hátrányos helyzete, akiket a procedúra anyagilag és erkölcsileg egyaránt jobban megviselhetett, mint hitveseiket. Másrészt viszont azt várhatjuk, hogy a stigmatizáció idővel, a válások terjedésével együtt, gyengül, s a jogintézmény kulturális „beágyazódásával” párhuzamosan az újraházasodások előtt is mind kevesebb akadály tornyosul, vagyis számuk és arányuk megnő. Magyarország, illetve Budapest tekintetében ugyancsak ebbe az irányba mutathat a felekezeti válaszfalak lebontása, kiváltképp a katolikusok válását és akadálytalan újraházasodását biztosító civil intézmények bevezetése a 19. század végén. 644 Vö. PODMANICZKY, 1888: 208-209. p. 398
