Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
házassággal” kapcsolatos, legalábbis kezdetben lesújtó vélekedését (és talán a kolozsvári konkurenciától való félelmét) részben nem ugyanezek a helyi botrányok, tapasztalatok, ismerettségek és szóbeszédek ihlették-e? A kérdés megmarad kérdésnek, habár ez megmagyarázná, hogy ugyanő később miért vizsgálta felül álláspontját, s miért tűntek fel aztán unitárius bíróságra igyekvő gazdag osztrák ügyfelek a Fő utcában. Nemcsak a válás társadalmilag exkluzív formáját jelentő „erdélyi házasságokkal” kapcsolatban merülhet fel a válóperek egymáshoz füződésének gyanúja. Az említett vízivárosi esetekkel párhuzamosan, a Duna másik oldalán fekvő Józsefvárosban is több válópert tudunk a nagyváros egyetlen háztömbjéhez, a Stáció (ma: Baross) utca 32. számhoz kötni. Egy ideig itt élt Beöthy Zsolt író, egyetemi tanár, az ő Rákosi Szidi színésznővel kötött házasságának a legfelső bírói fórum 1878 elején vetett véget. Beöthy 1879 nyarán, Debrecenben tunyogi Szűcs Gizellát vette el, akitől két év múlva máris elvált. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ekkor a Stáció utcában lakott-e, de ez felettébb valószínű, hiszen az 1880-as fővárosi lakjegyzék szerint ide volt bejelentve. Amikor 1881 őszén Szabó Arankát vette feleségül, az anyakönyvező lelkipásztor lakcímeként megint a Stáció utca 32-t írta be. Ezután költözhetett el, mivel a házaspár közös lakása egy évvel később, Sándor fiúk keresztelőjekor már a belvárosi Zöldfa utcában volt.632 Az 1880-as lakjegyzék tanúsága szerint a Stáció utcai házban lakott az első magyar orvosnő, gróf Hugonnay Vilma is, aki férjétől, Szilasy György földbirtokostól - miután 1872-ben, Svájcban orvosi tanulmányokat kezdett - évek óta különváltan élt. Az ittlakás tényét megerősíti, hogy a nő az 1884 kora nyarán történt katolikus-református vallásváltáskor lakcímeként szintén a Stáció u. 32. házat közölte, továbbá az is, hogy jövendőbelije, dr. Wartha Vince műegyetemi tanár, akivel a válás kimondása után, 1887 őszén házasságot köt majd, csupán két házzal lejjebb lakott. Ugyanakkor viszont Hugonnay Vilma címe az új frigy megkötésekor már nem a Stáció utcában, hanem a Vámház körút 6. alatt található, vélhetően azért, mert a Stáció utcai lakás főbérlője exférje, Szilassy György fog elválni: Fővárosi Lapok 1877. január 14-i (10.) szám 51-52. p. A Hoor c. Dulovits válóper: EUEGyLt FT 88/1884. 632 A Beöthy e. Rákosi válóper nem maradt fenn. A kúriai bontó ítélet dátumát a második házasság anyakönyvi bejegyzése adja meg: MNL OL Debrecen ref. ház. akv. 223/1879. Az ezt követő válóper: BFL VII.2.C. 1880. V. 102. A Stáció utca 32. alatti lakás Beöthy Zoltán néven: Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1880-1881. Budapest, é. n. 22. p. Az 1882. augusztus 21-én született Sándor november 26-i keresztelője: MNL OL Budapest Kálvin tér ref. kér. akv. 758/1882. 389