Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

Meglehet, hogy a válási ráták növekedése egyfajta válaszként értelmezhető a családi élet hagyományos rendjének felborulására, az viszont egészen biztos, hogy szorosabb kapcsolatban áll a tágabb értelemben vett jogi viselkedés megváltozásával. A 19. század során a viszálykodó házasok egyre nagyobb hányada tette függővé privát problémáinak megoldását a formális jogi aktustól. Amit ezúttal hangsúlyozni kívánunk, az az, hogy a válásokat nem lehet olyan tisztán demográfiai eseményekkel egy kalap alá venni, mint a születések és a halálozások alakulása. A válás nélkülözte a sorsszerűséget, hiszen arra mindenkor a cselekvő egyének döntései nyomán kerülhetett sor, és ezek a döntések nemcsak a közvetlenül érintettek életét változtatták meg, de másokra is hatást gyakoroltak. A válópert indító úttörők, az elvált férjek és feleségek személyes példája követésre ösztönözhetett olyan házasokat is, akik néhány évtizeddel korábban még biztosan elvetették volna a válópereskedés gondolatát. A konzervatív kortársak Európaszerte ezért elleneztek minden olyan jogi változást, amely ebbe az irányba terelte volna a rossz házasságban élőket. „Az uralkodó felfogás reakcióját megbénítja a naponta megújuló válási kísérletek látványa, ami ezáltal, a társadalmi tények kölcsönhatása folytán, maga is a válási gyakoriság előmozdítójává válik.” - jelenti ki 1885-ben az osztrák statisztikus, Kari Hugelmann.571

Ebben az összefüggésben válik érdekessé a jogi magatartás „mimetikus” oldala, vagyis az a mozzanat, amikor a legális és illegális alternatívák egyéni mérlegelését, illetőleg a döntés meghozatalát a szűkebb és tágabb társadalmi környezet hasonló viselkedése, az erről közvetve vagy közvetlenül nyert információk sora befolyásolja. Ezt a hosszú 19. század során a legjobban azokban a vallási közösségekben, társadalmi csoportokban lehet megfigyelni, amelyekben a házassági kötelék felbontásának nem volt tradíciója. Európában, általában véve a paraszti társadalmak mellett, elsősorban a katolikus népesség esetében beszélhetünk erről. A legismertebb példa talán a francia forradalom kísérlete: a válás 1791-es bevezetése nyomán, egy-két éven belül ugrásszerűen megnőtt a francia katolikus házasok - elsősorban persze városlakók - válási rátája.572 A politikai forradalmak természetesen különleges szituációt jelentettek, amikor a válások növekedése kapcsán az egyéni tapasztalatot, a „mimézis” szerepét nehéz elválasztani a múlttal való radikális szakítást hirdető forradalmi ideológia hatásától. A válások terjedése szempontjából kevésbé látványosak, de annál fontosabbak - hiszen a válások rendszerint ezen a módon nyertek teret - azok a hétköznapi kapcsolódási pontok, amelyek a családon, rokonságon belül, szomszédságokban, munkahelyi,

571 HUGELMANN, 1885: 5. p.

572 Vö. PHILLIPS, 1980: 44-51. p.

353