Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

sóbb rétegeihez tartozó párok körében a válókeresetet beadó nők aránya nem érte el a 42%-ot. Ez egyébként, az átlagot véve, korábban sem volt magas (46%), de 1896 előtt olykor még a női pereskedők kerültek fölénybe.504 Határozottan úgy látszik tehát, hogy a szegényebb feleségek kevésbé preferálták a házassági kötelék felbontásának legális útját, mint tehetősebb sorstársaik. Passzivitásuk, illetve a válópereskedők csoportján belüli súlynövekedésük volt a másik oka a női felperesek 1895 után megfigyelhető aránycsökkenésének. Ez a mozzanat mindenesetre közelebb vihet annak megértéséhez, hogy miként, és mire használták a jogintézményt a különböző szociális helyzetű, különböző társadalmi rétegekhez tartozó férjek és feleségek, a „gazdagok” és a „szegények”.

Különvagyon, hozomány, hitbér, közszerzemény

A dolog elgondolkodtató, hiszen a magyar házassági jogrend európai összehasonlításban nem tartozott a restriktiv házassági rezsimek közé. Azt kell hinnünk tehát, hogy a királyi törvényszékek nem tudtak olyan védelmet biztosítani a nők, különösen pedig a szegény nők számára, mint más államok házassági bíróságai.505 Nem a mindennapos veszekedésekről, a feleségeket ért verbális és fizikai inzultusokról beszélünk, hiszen ezekben az esetekben a szomszédság, a rokonság, súlyosabb esetekben a rendőrség gyorsabb, hatékonyabb segítséget tudott nyújtani. Önmagában emiatt ritkán indult házassági bontóper. Mint láttuk, Budapesten közvetlenül a szakítást követően nem is fordultak sokan a királyi törvényszékhez. Többen nem a házasélet elviselhetetlensége miatt, hanem titkon már az újrakezdés (újraházasodás) reményében kezdtek válópert. A bírósági eljárás ezt leszámítva akkor lehetett volna vonzó, ha annak révén a kedvezőbb pozícióban

504 Az egyértelműen az alsó társadalmi rétegekhez sorolható férfi és női felperesek száma perindítási korszakonként a következőképpen alakul: 1850-1869: 6 és 14; 1870-1875: 9 és 15; 1876- 1878: 6 és 5; 1879-1881; 18 és 14; 1882-1884: 25 és 16; 1885-1887: 14 és 19; 1888-1890: 36 és 33; 1891-1893: 39 és 25; 1894-1896: 67 és 50; 1897-1899: 136 és 98; 1900-1902: 217 és 149; 1903-1905: 195 és 134; 1906-1908: 315 és 202; 1909-1911:425 és 345; 1912-1914: 180 és 119.

505 Herger Csabáné szerint a házassági törvény azzal, hogy nem rögzítette kifejezett formában a nők jogi egyenlőségét, tovább éltette a „hagyományos családmodellt”, amely a férj családfői pozícióját erősítette: HERGER, Eszter Cs.: The Introduction of Secular Divorce Law in Hungary, 1895-1918: Social and Legal Consequences for Women. Journal on European History of Law 2012/2. 148. p. Ez azonban nem magyarázza a nők relatív válóperes passzivitását, hiszen a magyar törvény és az említett bírói felfogás nem tért el a korabeli nyugat-európai mintáktól.

317