Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

válás alternatíváinak vizsgálata során tettünk szert. Az elhagyás, a „szegény ember válása” mindenekelőtt - még ha a feleség elégelte is meg előbb az áldatlan állapotokat - az anyagi támasz, háztartáspénz, kereset és egyéb jövedelem nélkül maradó feleségeket sújtotta. A vadházasságba ereszkedő asszonyok megint csak többet kockáztattak, mint különvált férjeik, akik rendszerint szabadabban mozogtak, könnyebben találtak munkát, és többet kerestek. Még a férjezett nők törvénytelen gyermekeinek státusa is több aggályt vetett fel, mint fordított esetben. Kérdés, hogy a feleségek valóban előnyükre tudták-e fordítani a helyzetet, ha válópert indítottak? Számíthattak-e a bíróságok együttérzésére, és főként védelmére, amely kompenzálhatta a pereskedéssel óhatatlanul együttjáró kellemetlenségeket és költségeket? És legvégül: ez a tényező hozzájárulhatott-e a legális megoldás vonzerejének növekedéséhez?

Kétségtelen, hogy a feleségek hitvesükkel szemben támasztott elvárásai a bíróságokon legitim igényként fogalmazódhattak meg, és az alá-fölérendeltség helyett vagy mellett nagyobb hangsúlyt kaphatott a (jóllehet nem egyenlően mért) jogok és kötelességek kölcsönössége. A 18-19. századi válópereket tárgyaló bírák persze nem voltak forradalmárok, jogászok, egytől-egyig férfiak voltak, akik csak a házasság tönkremenetelében vétlennek talált nőket vették védelmükbe. De utóbbiak erőfeszítéseinek megjutalmazása, jogos igényeinek elismerése és kielégítése, valamint a családjukat és kötelességeiket elhanyagoló, hűtlen, kicsapongó, gyakran durva és erőszakos férjek elmarasztalása korrigálhatta a házasság „eredendő” egyenlőtlenségeit, sőt, egyesek szerint a bíróságok ilyetén eljárása egyenesen a házas együttélés új modelljét, a patriarchális modellel szemben a partnerházasságot (companionate marriage) propagálta. Magyarország, illetve Budapest tekintetében emellett külön kérdés, hogy a felekezeti rendszer, illetve az egységes állami házassági jog hiánya, a társadalmi gyakorlatok sokfélesége az etnikai-felekezeti törésvonalak mentén milyen hatást gyakorolt a házasságon belüli erőviszonyokra, azon keresztül a férfiak és a nők válóperes aktivitására, illetőleg mennyiben változtatott ezen a helyzeten a házassági törvény életbe léptetése 1895-ben. Loutfi Anna szerint a nyugat-európai polgári törvénykönyvek által a családon belül előírt szereposztás, a kenyérkereső férj és az otthon meghitt melegéről gondoskodó feleség aszimmetrikus modelljének átvétele ugyan Magyarországon is jogpolitikai programmá emelkedett, de mivel a családjog kodifikációjára egészen a 20. század derekáig nem került sor, csupán a jogi gondolkodáson és a kormányzati intézkedéseken keresztül fejthette ki hatását. Ebből eredően a

313