Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

Dózsái Péter, mint sokan mások, először zátonyra futott házasságából menekült el, majd többször is megpróbált családot alapítani, utoljára pedig megözvegyülve, alighanem két gyermekének kellett „pótanyát” keresnie - sikertelenül, mert aztán Kínál Máriát is elhagyta.

A bigámia a törvénytelen együttélések sajátos formájának tekinthető, a megszokott „vadházasságokhoz” képest azzal a jelentős különbséggel, hogy - attól függően, hogy a partner tudott-e a dologról vagy mit sem sejtett - a tisztesség látszatát vagy illúzióját kölcsönözte a párkapcsolatnak. Az a körülmény, hogy a bűncselekményt zömmel házas férfiak követték el, s a nők csupán bűntársakként vagy megtévesztett félként szerepeltek ezekben a különös históriákban, alapvetően azzal magyarázható, hogy a házassági kötelék nyújtotta jogi biztonság, s a közvetlen környezet társadalmi respektusa sokkal fontosabb volt a sebezhetőbb gyengébbik nem tagjai számára. Az ehhez szükséges mozgástérre a nők közül egyébként is kevesen tehettek szert: sokkal kevesebben tudtak rossz házasságukból kilépni, nyomtalanul eltűnni, majd mertek máshol, másik férfival, hamis okmányokat bemutatva vagy új személyazonosságot kreálva újraházasodni.

Bár ekként csak a jéghegy csúcsát láthatjuk, az élettársi kapcsolatban élő nők kiszolgáltatottságát jól mutatják azok az ügyek, amelyekben vadházas asszonyok próbálták érvényesíteni vagyoni követeléseiket. Ha a kapcsolat valamiért megrendült, s az élettársak között vita keletkezett, a legtöbbször nem fordultak bírósághoz, mivel azok nem voltak hajlandók jogi védelemben részesíteni a vadházasságok kárvallottjait. A gyengébbik nem tagjai nőtartásdíj kikényszerítésére eleve nem számíthattak, mert az csak a törvényes feleségeket illette meg. A bírói gyakorlat emellett a házasságon kívüli kapcsolatokból származtatott egyéb követeléseket (bánatpénz, házvezetőnői díj, életjáradék, közszerzemény) is turpis causakéni megbélyegezve utasította vissza. így járt a Franciaországból a magyar fővárosba vándorolt Bruyant Emesztine, aki 1881-től kezdve 18 évig élt vadházasságban a magát Pesten vízépítészeti vállalkozóvá felküzdő kútmesterrel, Hunderup Niels-szel. A csalódott nő a meghasonlást követően a Budapesti Királyi

Géza nevű fiuk: MNL OL Budapest Józsefváros róni. kát. kér. akv. 814/1879. Az 1881. december 21-i Margit keresztelője: uo. 2357/1881. Gyanút kelthet, hogy az anya eredetileg mindkét esetben hajadonnak adta ki magát, s csak az esküvő bejegyzésekor javították ki családi állapotát „özvegyre”. Az 1883. február 5-i esküvő anyakönyve: uo. ház. akv. 128/1883. Mag Judit korábbi házassága: MNL OL Kecskemét róm. kát. ház. akv. 339/1869. Dózsái és Kínál Mária esküvője 1885. október 15-én: MNLOL Budapest Józsefváros róm. kát. ház. akv. 617/1885. Az eset feltárásának körülményeiről: Fővárosi Lapok 1887. október 27-i (295.) szám 2177. p. Dózsái fogolytörzskönyvi bejegyzése: BFL VII. 106. elítélt, 488/1888. A postaaltiszt itt megadott lakcíméből következtethetünk arra, hogy Kinál Mária Szabadkán bukkant a nyomára.

285