Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
jes szabadsággal rendelkeztek a függő kérdésekről. Utána azt tettek, amit a szívük diktált, vagy amire a változó körülmények késztették őket. A bíróságon kívüli egyezkedések vonatkozásában 1875 nyarától, a királyi közjegyzői intézmény felállításával jelentős változás következett be. A közjegyzőségről szóló törvény a házastársak között létrejött minden magánjogi ügylet, így a válási szerződések érvényét is a közjegyzői okiratba foglalás tényétől tette függővé. A hivatalba lépő első közjegyzők nem riadtak vissza a legális és illegális közötti keskeny mezsgyén mozgó ügyletek ellátásától. A budapesti királyi közjegyzők közül csak egyetlen olyan akadt, aki eleinte habozott közreműködni válási egyezség megkötésénél. Görgei István belvárosi közjegyző 1875 novemberében még komolyan fontolóra vette, teljesítheti-e a különválási céllal hozzá forduló józsefvárosi házaspár, Tóth Zsigmond Franklin társulati hírlapkezelő és Schulthesz Anna kérését, ám végül engedett: „Figyelmeztettem a feleket arra, hogy a törvény értelmében evégett az illetékes bírósághoz kell fordulniok. De minthogy előadott szándékuk mellett megmaradtak és megkeresésöket irányomban ismételték: hivatalos szolgálatomat meg nem vontam tőlük” - rögzítette a felvett okirat preambulumában. Az ily módon kiállított, közhiteit élvező dokumentumoknak mindenesetre megvolt az az előnye, hogy a bíróságok minden további nélkül elfogadták azokat. A közjegyzői okiratba foglalt szerződések más könnyebbséget is hoztak: a megállapodást nem teljesítő féllel szemben rövid úton végrehajtást lehetett kezdeményezni, miután - ha azt a szerződő felek előrelátóan kikötötték - a később felmerülő vitás kérdéseket a hosszadalmas és költséges rendes processzus helyett sokkal gyorsabb sommás per keretében tárgyalták. A közjegyzők előtt létesült válási szerződések mégsem terjedtek el széles körben. Mint láttuk, Lowetinszky János sem fordult királyi közjegyzőhöz, inkább maga ragadott tollat. A századfordulótól, a szokásos vagyonrendezési megállapodásokon túlmenően, elsősorban azok a házasok ereszkedtek efféle ügyletekbe, akik a válóper lefolytatását szabályozandó a vétkességi elv következményeit kívánták kijátszani. A tartózkodás egyik legfontosabb oka nyilvánvalóan az okirat kiállításának borsos költsége volt. A Görgei közjegyző előtt kötött 1875-ös válási szerződésért beszedett díj (19 forint 10 fillér) például egy korabeli napszámos félhavi keresetét tette ki, aminek kifizetését viszonylag kevesen engedhették meg maguknak. A drágaság, illetőleg az ügyfélkör ebből következő exkluzivitásának egyik következménye a kétes értékű, a formális jog szempontjából érvénytelen, általában községi jegyzők, zugügyvédek közreműködésével készült házastársi egyezségek elterjedése lett. A századvégen a Lowetinszkyéhez hasonló válási egyezségek státusát érzékletesen festi le Raffay Ferenc budapesti ügyvéd: „Mármost, ami ezt az ágytól és asztaltól való egyességi elválást illeti: ez egyszerűen 270
