Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

tassa.”406 A szerződés ugyan nem jelölte meg, miféle bontóokot kívánt Kinsky gróf eredetileg érvényesíteni, de biztosak lehetünk benne, hogy az nem vetett jó fényt a Nemzeti Színház művésznőjére. Ez esetben szükséges volt, hogy a „sima” válópert a sarokba szorított fél indítsa meg, mivel ha az együttélés visszaállítására felhívó bírói határozat kibocsájtását szintén a férj kezdeményezi, akkor a nő a másik perben visszatámadhatott volna azzal, hogy „vétkes cselekményét” hitvese ezáltal megbocsájtotta, tehát immár nem kérheti a házassági kötelék felbontását.407 A botrány elkerülése, a társadalmi presztízs megóvása a középosztálybeli házasokat gyakrabban késztethette efféle megállapodások tető alá hozására: e körben ugyanis jelentősen magasabb volt az elhagyásos, s jóval alacsonyabb a kötelességsértésre vagy erkölcstelen életmódra hivatkozó válóperek aránya, mint az alsóbb rétegekhez tartozó házasok processzusaiban.408

A felek megállapodásai nyomán levezényelt konszenzusos válóperek túlsúlyra jutása nyilvánvalóan kikezdte a bontótörvény egyik alapvetését, miszerint vétkesség nélkül nincs válás. Habár a német jogból kölcsönzött Verschuldensprinzip 1895 előtt sem volt ismeretlen Magyarországon (a bíróságok a nőtartási igények érvényesítésénél, valamint a házasságból született kiskorú gyerekek elhelyezésénél már korábban is vizsgálták a felek vétkességét), magánál a kötelék felbontásánál 1895-ig nem játszott szerepet, hogy az egyik vagy a másik fél vétett-e (jobban) a házas viselkedéssel kapcsolatos „társadalmi” elvárások ellen. A bíróságok a 19. század legnagyobb részében nem az elkövetett vétkes cselekmények súlyára, hanem a felek közötti viszony dinamikájára koncentráltak. A házassági törvénnyel ez a helyzet megváltozott, s a bírói nyomozás a házas viszony megromlásában viselt egyéni felelősségre, illetve annak mértékére irányult. Az új jogi konstrukció igazán azonban csak addig volt működőképes, ameddig az érintett felek a válóperben a törvényhozó által elvárt módon viselkedtek, vagyis az ellenfél vétkességének bizonyítására törekedtek. Az „elhagyásos” válóperek túlsúlyra jutása nyomán, amelyekben a házastársak előre kiosztották a perbeli szerepeket,

406 BFL VII.192. Rhorer Géza közjegyző iratai 2272/1908.

407 Vö. JACOBI Béla: Szemelvények a házasságjogi bírói gyakorlatból. Ügyvédek Lapja 1910. október 8-i (41.) szám 5-6. p.

408 A foglalkozásnevek alapján egyértelműen középosztálybeli, illetve az egyértelműen az alsóbb társadalmi rétegekhez sorolható házaspárok esetében az 1894-1914 között indított válóperekben a főbb válóokok megoszlása szám szerint (és százalékosan) a következőképpen alakult: jogos ok nélküli elhagyás: 1247 (76,2%), ill. 1594 (68,9%); kötelességsértés: 260 (15,9%), ill. 389 (16,8%); erkölcstelen életmód: 32 (1,5%), ill. 142 (6,1%); utóbbi kettő, illetve egyéb relatív bontóok (bűncselekmény) kombinációja: 32 (2%), ill. 120 (5,2%); egyéb: 73 (4,5%), ill. 69 (3%).

241