Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
lakóközösségben, a Zsilip és a Szemere utcai házakban. De felperes számára is alakulhatott volna rosszabbul a dolog, ha például a bíróság firtatni kezdi, hogy mikor is jutott tudomására, hogy felesége prostituáltnak állt. Plesz Henrik tanú vallomásában világosan az áll, hogy az 1908 őszén, asztalosműhelyében megkísérelt kibékítés azért nem sikerült, mert Lienhard már tudott a nő viselt dolgairól, arról, hogy „miféle életmódra adta magát”. A válókeresetben azonban nem véletlenül állította felperes azt, hogy erről csak 1909 őszén, Schubert Istvántól szerzett tudomást, hiszen a házassági törvény értelmében a kereseti jog - szemben az „elhagyásos” esetekkel - fél év múltán elévült.400 Ez a mozzanat is rávilágít a jogi szaktudás fontosságára, amit felperes részére Händel Béla ügyvéd biztosított. Ezzel szemben a jogi képviselettel nem rendelkező feleség az eljárás folyamán mindvégig „néma” maradt. Az elhagyás a Lienhard-ügyben fontos momentum volt, így akár a 77. §. a. pontjának alkalmazása is szóba kerülhetett volna, de ebben az esetben nem jött létre konszenzus a felek között, s ekként az ügyvéd sem tehetett mást, mint hogy „keményebb” paragrafusokra alapozza a válóper lebonyolítását. Nagy Veronika a tanúvallomásokból kivehetően megbánta tettét, kibékült volna férjével, illetőleg az eljárás folyamán, ha nem is fejtett ki komoly ellenállást, igyekezett akadályt gördíteni a válás útjába. Ha tehát a bíróság az életközösség helyreállítására hívja fel, fennállt volna annak kockázata, hogy eleget tesz annak, s a válni akaró férj kínos helyzetbe kerül. Az elhagyás azonban a kialakult gyakorlat szerint nemcsak önmagában lehetett válóok, hanem a házastársi kötelességek közé sorozott együttélés normájának megsértéseként is számításba jöhetett.401 Händel Béla, a feleség kicsapongó nemi élete mellett, erre építette a válóperes stratégiát. A Lienhard- Nagy válóper kapcsán a korabeli jogban járatlan olvasó számára feltűnhet még, hogy miért volt teljesen hatástalan a házasságtörés vádja (az ítélet nem is érintette). A legősibb, más európai házasságjogi rendszerekben központi szerepet játszó válóokot Magyarországon nagyon ritkán alkalmazták. Ez nem azt jelenti, hogy a válóperekben nem merült volna fel a nemi hűség megszegésé-400 A házassági törvény 83. §-a a 76., 78-80. §§-okat érintően kimondta, hogy „a keresetet csak attól a naptól számított hat hónap alatt lehet megindítani, a melyen a vétkes cselekmény [...] a házastárs tudomására jutott.” Mint látható, s amint korábban utaltunk rá, a házastársi elhagyás (77. §.) eseteire az elévülés nem vonatkozott. Vö. MAGYAR TÖRVÉNYTÁR. 1894-1895. évi törvényczikkek. Budapest, 1897. 184—185. p. 401 A bontóok kettős alkalmazásának problémája sokáig foglalkoztatta a szakmabelieket. A vitaindító cikk: TÓTH Gáspár: Az elhagyás a magyar házassági törvényben. Jogtudományi Közlöny 1897. május 28-i (22.) szám 173-175. p. Összefoglalóan, szakirodalommal együtt: RAFFAY Ferenc: A magyar házassági jog. Budapest, 1902. 243-246. p. 237
