Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

helyreállítani a megbomlott életközösséget.391 Miután az „elhagyásos” perek túlsúlyra jutása országszerte megfigyelhető (vő. a 9. diagrammal),392 felesleges a házas konfliktusok helyi sajátosságai után kutatni, sokkal inkább a kibontakozó joggyakorlatot kell megvizsgálni, összevetve azt az egyéb motívumok esetében folytatott bírói praxissal.

A házastársi elhagyás ugyan az egyik legrégibb hivatkozási alapot kínálta a házassági kötelék felbontásához, a házassági törvény 77. §-ának a. pontjában foglalt „szándékos és jogos ok nélküli elhagyás” mégis merőben új válóokot képezett. Korábban Magyarországon „gonosz” vagy „hűtlen elhagyást” kizárólag akkor lehetett érvényesíteni, ha az eltávozott férj vagy feleség huzamosabb ideig nem adott életjelt magáról, tartózkodási helye ismeretlen volt. Ez lényegében a házassági törvény 77. §. b. pontjában tárgyalt alakzatnak felelt meg, azzal a jelentős különbséggel, hogy az új törvény a szándékos elhagyás tényét egymagában bontóoknak vette, nem vizsgálva az amögött meghúzódó motívumokat, ami a 19. század derekáig még a joggyakorlat részét képezte.393 A 77. §. a. pontja szintén feltétlen bontást vont maga után, ha az együttélést legalább fél éve megszakító házastárs tartózkodási helye ismert volt, de azt sem a házasélet folytatására, sem arra nem lehetett rábírni, hogy elköltözésére elfogadható magyarázattal szolgáljon. Az ilyen esetekben az együttélés helyreállítását az elhagyott (vagy eltaszí391 A 77. §. a. pontját külön feltüntető budapesti válási statisztikák szerint, az összes bontást figyelembe véve, az „elhagyásos” perek aránya a következőképpen változott: 1903-ban 53%, 1904-ben 57%, 1905-ben 56%, 1906-ban 61%, 1908-ban 65%, 1912-ben 75%. A két világháború (1924-1932) között Szél Tivadar már 89-90%-ot mért: SZÉL, 1935: 353. p.

392 Ezek az országos válási statisztikákban az 1900 utáni néhány évben a bontások közel felét adták; a részarány aztán 1903-1905 között 61%-ra ugrott, majd a világháború előtti években 71%-ig kúszott. Hasonló folyamat figyelhető meg a Pécsi Királyi Törvényszéken: HERGER, 2006: 220. p. A nagybecskereki törvényszéki válópereknél, „a válások több mint fele” esetében szerepelt okként az elhagyás: SZENTIVÁNYI, 1911: 113. p.

393 SZTEHLO, 1890: 51-53. p. A törvényes gyakorlat időnként mégis ingadozott azt illetően, hogy felbontható-e a házasság akkor, ha az alperes lakhelye a per során ismertté válik. 1844-ben Ternes megye törvényszékén Papp Gábor úgy vádolta meg feleségét, Beregszászy Zsófiát hűtlen elhagyással, hogy időközben kiderült, hol tartózkodik az eltűnt feleség. Az elsőfokú bíróság felbontotta a köteléket, mivel a bírák szerint a nő nem tudta bizonyítani az elhagyás jogosságát, a továbbiakban azonban mind a Kerületi, mind a Hétszemélyes Tábla elutasította az alaptalan válókeresetet. MNL OL 0.33. 830/1846. 1848-ban a Királyi Tábla viszont hajlandónak mutatkozott jóváhagyni egy Árva megyei bontó ítéletet, holott Jandura Zsuzsanna férje, Roskó János az évekig tartó pereskedés alatt előkerült (a felsőbíróság csupán a megyei szolgabírák igazoló jelentését hiányolta): uo. 943/1848. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszottak azok a bizonyítékok, amelyek az alperes botrányos életmódját támasztották alá.

228