Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
az impertinens viselkedés kárhozatos következményeire is rávilágít: a bíróság ítéletének meghozatalánál figyelembe vette a felek békéltetésen tanúsított magatartását. Ez persze nemcsak a kivételesen előforduló, zabolátlan erőszakra, hanem a válási szándékot illető, a tettlegességnél sokkal gyakoribb tétovázásra is vonatkozik. A házassági törvény bevezetése után viszont az ilyen és ehhez hasonló jeleneteket meg lehetett takarítani. Az új törvény természetesen nem tiltotta, nem is tilthatta a lelkészi békéltetéseket, de az ezt célzó jogi kényszer 1895 őszén megszűnt. A békéltetések vidéken feltehetően tovább zajlottak - valószínűleg csökkenő intenzitás és részvételi hajlandóság mellett - Budapesten viszont nagyon keveset tudunk arról, hogy a tradicionális egyházi gyakorlat folytatódott-e, s ha igen, mely felekezetek esetében.385 A magyar világváros népes, és gyorsan gyarapodó egyházközségeiben a lelkészek és a hívek közötti kapcsolat általában véve kevésbé lehetett személyes, s ebből eredően egyrészt a békéltetésen való részvételt célzó morális kényszer is kevésbé hathatott, másrészt a lelkészi békepróba sem tehetett annyira mély benyomást a viszálykodó házaspárokra, mint a kisebb településeken. A pesti magyar evangélikus gyülekezet fent említett lelkészi jegyzőkönyvében a békéltetések sora 1895. szeptember 26-ával megszakad, több bejegyzés nem fordul elő. Ez persze nem bizonyítja, hogy informális békéltetésekre többé nem került volna sor, hiszen a lelkészi jegyzőkönyv csak a bizonyítványadás jogilag releváns tényére emlékeztetett, amire 1895 után nem volt szükség. A még tétovázó, a házi béke visszaállításában reménykedő fővárosi protestáns és zsidó házastársak, és különösen a hívő katolikusok vélhetően továbbra is igénybe vették lelkipásztoruk mediációját. Erre utal Sagmüller józsef óbudai plébános 1906-ban tett válóperes tanúvallomása: „Mikor tudomást szereztem felek válási szándékáról, mindkét felet igyekeztem erről lebeszélni.” Igaz, ez az eset különleges volt, hiszen néhány hete megesküdött katolikus házasokról 385 Nagyréven 1924-ig nyomon követhető a gyakorlat, habár már a századelőn érezhető a lelkészi békéltetések visszaesése: MATAY, 2016: 294-296., 303. p. Somogy megyében az ezt illető érdektelenség már 1897-ben felmerült: „Nagy baj, hogy a polgári házasságkötések behozatala óta sok helyen az egyház tagok, némely helyen a lelkészek és presbyterek nem is tartják kötelességüknek a visszás házastársak békéltetését”. A B.-Somogyi Ev. Ref. Egyházmegye 1897. évi június 29-30. napjain Csurgón tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. H. d. n. 11. p. A közgyűlésen egyebek mellett panaszolták, hogy a békéltetéstől vonakodó házasokkal szemben nincs jogszabály, amelynek alapján ki lehetne kényszeríteni azt, „s volt már eset, hogy a szolgabíró által megkeresés esetében meg volt tagadva a meg nem jelent félnek előállíttatása.” uo. 11- 12. p. Az egyházi fegyelmezés 19. századi lazulásáról a Balaton-felvidéken: S. LACKOVITS Emőke: Református rendtartás és egyházfegyelem a Balaton-felvidéken. Ethnographia 2007/2— 3. 145-147. p. 219
