Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
A civil jog szempontjából érvényesen megkötött zsidó házasság rituális felbontása, ha a pár nem járult az illetékes királyi törvényszék elé, még kockázatosabb volt, mivel az azt követő újraházasodás bigámiának minősült, s büntetőeljárást vonhatott maga után. Az 1870-es években nagy port vert fel, s országosan is éreztette hatását az az ügy, amely egy a Budapesti Királyi Törvényszéken indított válóperből nőtte ki magát. Brecher Henrik terézvárosi ügynök 1876 nyarán válókeresetet adott be felesége, Weisz Mária ellen, s hűtlen elhagyás címén az 1860- ban kötött házasság felbontását kérte. A botrány azután robbant ki, hogy a nő óvatlanul kijelentette, hogy az eljárás tárgytalan, mert rituális úton régen elváltak, sőt, időközben mindketten új házasságot kötöttek. Az ügyet a bíróság kétszeres kettős házasság gyanúja miatt nyomban a Törvényszék büntető osztályához utalta. A megejtett nyomozás igazolta Weisz Mária állítását, mert kiderült, hogy a két fél már 1873. március 19-én, Stern Albert újpesti rabbi közreműködésével átadta-átvette a rituális válólevelet. Az aktus nyomán a férj április 20-án, Pesten új házasságot kötött a helybeli Frisch Reginával, a nő pedig néhány év múlva, 1876. június 24-én, Óbudán Brünauer Sámuel jászberényi kereskedőhöz ment férjhez. Ennek nyomán az ügyészség összesen öt ember: a házastársak ellen bigámia miatt, illetve a rituális válásnál segédkező Stem Albert újpesti rabbi, mint értelmi szerző, valamint az új esküvőkért felelős két lelkész, a pesti Brill Sámuel és az óbudai Hirsch Márkus ellen kettős házasság elősegitése címén emelt vádat. Az érintettek fellebbezése nyomán azonban végül csak a férj és feleség, valamint Stem került a vádlottak padjára, a Kúria bűncselekmény hiányában a vád elejtéséről határozott Brill és Hirsch - mindkettő a kor kiemelkedő hittudósa - esetében. Az újpesti rabbi, akit kollégái nyilatkozatai, miszerint Pesten és Óbudán a válólevél átadását csak a polgári válás kimondása után szokták engedélyezni, kényes helyzetbe hoztak, a „bűncselekmény” elterjedtségével, hétköznapiságával igyekezett védekezni. Nem csupán azt bizonyította be, hogy a fővárosi rabbik, ha maguk nem is működnek közre rituális válások lefolytatásában, de szemet hunyva megkötnek új házasságokat, hanem azt is, hogy a vidéki zsidó hitközségekben általánosan az illető törvényhatóságok tudomásával eszközölnek rituális válásokat. Érvelése nem volt teljesen hatástalan: a végtárgyaláson, majd a fellebbviteli fórumokon szóba került, hogy a zsidó válások kapcsán nincs érvényes állami jogszabály, így annak megszegése sem merülhet fel. A Budapesti Királyi Törvényszék 1878 elején arra az álláspontra helyezkedett, hogy a polgári törvények zsidó házassági ügyekben csak alaki jelentőséggel bírnak, s mivel a Brecher házaspár válásának vallási szempontból vett érvényességét senki sem vitatta, e vádpontban felmentő ítéletet hozott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vádlottaknak be kellett volna tartaniuk a polgári perrendtartás, valamint az azt életbe léptető rendelet 151
