Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)

III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 5. A fővárosi hatalmi elit tagjainak származási megoszlása

só két hónapjával és 1957-tel kezdtem.363 E két évben a fővárosi hatalmi elitben megfordult személyek közül negyvenötén származtak munkás és alkalmazott, ki­lencen paraszt (ebben a gazdálkodó és a bérlő is szerepel) és ketten értelmiségi apáktól, közülük a belépéskor négy, illetve egy-egy fő volt már diplomás. Az 1956-1957-ben a teljes elitben megfordult személyek 27%-a volt mobilis (a pa­raszti származásúak között a legnagyobb arányban). Az 1964. évben a negyven munkás származású személyből szakképzettség szerint harmincegy maradt munkás, és a négy paraszti származású személyből négy lett munkás. A mobilitási arányszám 34% volt. 1973-ban a harminckét mun­kás származású személyből már tizenhárom, a kilenc paraszti származású közül viszont a pozícióba lépés idejére csak öt lett diplomás, ez utóbbi arányok 1983- ban növekedtek: tizenkilenc munkásból tizenegy, az öt paraszti származásúból négy diplomás lett. A mobilitási arány 1973-ban 54% volt, ami 1983-ban 62%-ra emelkedett. Ezen adatokból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a mobilitás és az összes diplo­mások aránya (1956-1957: 11%, 1964: 26%, 1973: 44%, 1983: 65%) folyamatosan emelkedett. 1956-1957-ben az értelmiség lefelé irányuló mobilitása 50%-os volt, de a diplomások aránya az értelmiségi származásúak között 1983-ban már 100%-os volt, ami azt jelenti, hogy soraikban nem volt mobilitás! A mikrocenzusok éveit figyelembe véve a paraszti származású személyek a fővárosi hatalmi elitben mindig felfelé voltak mobilisak, 1956-1957-ben 89%-uk munkás, 11%-uk diplomás lett, míg 1964-ben 100%-0%, 1973-ban 44%-56% és 1983-ban 20%-80% ez az arány. Az utolsó paraszti származású belépő 1988- ban Steiner Arnold titkár (1985-től III. kerületi első titkár és Bp. VB-tag), illetve a Steiner helyén kerületi első titkárrá választott Barabás Béla, kettejükön kívül az utolsó kilépő (rendszerváltás) a VII. kerület első titkára, Nádasdi József volt. Folyamatosan jelen voltak azonban a hatalmi elitben: 1956-ban nyolc, 1967-ben három, 1970-ben négy belépő, 1957-ben és 1985-ben is öt-öt kilépő volt paraszti származású, sőt, míg 1957-ben egyidejűleg nyolc, 1970-ben tíz, 1972-ben, 1973- ban, 1976-ban és 1977-ben kilenc-kilenc, de még 1978-ban is nyolc személy volt paraszti származású! 1967 és 1981 között végig hat vagy afölötti volt a számuk. A tíz értelmiségi származású személy úgy oszlott meg a teljes hatalmi elitben, hogy 1956 és 1959, 1975-1977, 1980-1988 között egy-egy, 1988-ban kettő és 1989-ben öt pozíciót betöltő személy volt. 1960-1974 és 1978-1979 között nem volt olyan személy a 39-44 fős helyi elitben, aki értelmiségi származású lett volna! 363 A be- és a kilépők származási arányait lásd a kiugróan magas arányú elitcserékkel foglalkozó fejezeteknél. 128

Next

/
Thumbnails
Contents