Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)

III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 2. A rekrutáció lebonyolítása

Első titkár csak 1959-ben és 1962-ben került be pártértekezleten, titkárcseré­re is az 1959., az 1962., az 1970. és az 1985. évben került sor egy-egy személy erejéig. 1970-ben tizenegyen kerültek be a testületekbe, ebből kiugróan sokan, nyol­cán a Budapesti Végrehajtó Bizottságba (Somogyi Sándor titkárral együtt 9-en). Ezt részben magyarázhatjuk azzal, hogy a Budapesti Végrehajtó Bizottság létszá­ma 1970-re a korábbi tizenhárom főről tizenötre bővült, és Kónyi Gyula szept­ember 24-ei kiválása egy cserét szükségessé tett, mégis feltűnő kilenc új ember megjelenése a testületben. Sajnos az iratokban itt sem találunk erre világos okot. Elképzelhető emögött politikai szándék is, vagy egyszerűen a kilépők olyan po­zíciókat hagytak maguk mögött, melyek logikailag tették szükségessé a cseréket. A kilenc érkezőből egy a Budapesti Pártbizottság titkára, egy a budapesti rendőr- főkapitány (cseréje szeptember 11-én történt!), kettő kerületi első titkár, egy a KISZ BB első titkára, kettő üzemi párttitkár, egy vállalati vezérigazgató és egy nyugdíjas volt. A távozók közül három a testületi tagsága miatt lett összeférhetet­len, egynek pártfegyelmi ügye volt, egy nyugdíjba ment a BRFK éléről, egy pe­dig korábban kerületi titkár lett a KISZ Budapesti Bizottsága éléről. Eszerint - a titkárcserén kívül (Venéczi János Somogyi Sándor) - pozícióra történő cseréről, tehát a Budapesti Végrehajtó Bizottságba való behívás szükségességéről csupán — Somogyi Imrét a KISZ BB első titkári posztján 1969-ben váltó, de a Bp. VB-be csak 1970-ben bekerülő - Csillik András és - a Sós György helyett új rendőrfőka­pitány - Baranyai György esetében beszélhetünk! További érdekesség, hogy bár Somogyi Imre 1969-től a IV. kerület első titkára lett, egy évig a Budapesti Vég­rehajtó Bizottság tagja maradt.297 Felmerül a kérdés, hogy miért nem történt meg azonnal a váltás? Annak kicsi a valószínűsége, hogy újabb kerülettel, Újpesttel kívánták volna bővíteni a testületet. Inkább arra gondolhatunk, hogy a korábban csak ifjúsági téren tevékenykedő, ámbár KISZ BB titkári posztig vivő Csilliket a négyéves pártiskola elvégzése után hagyták pozíciójában megerősödni, és ezért vártak a kinevezésével a pártértekezletig. A végrehajtó bizottsági üléseken mind­azonáltal már 1969. július 11-étől meghívottként vett részt.298 A legnagyobb létszámcserére azonban 1989-ben - a kerületi (szintű) pártbizottságokon — került sor, ahol a helyi pártértekezleten újraválasztot­ták a III., IV, V, VI., VIII., IX., X., XIII., XIV, XIX., XX. és XXI. kerület, 297 A Somogyi-Csillik-cserére 1969. május 29-én került sor, melyről a Bp. VB hat nappal korábban döntött. BFL XXXV.l.a.3. 88. őe. (1969. május 29.). 1. p„ BFL XXXV.l.a.4. 303. őe. (1969. május 23.). 5. p. 298 BFL XXXV. 1 .a.4. 306. őe. (1969. július 11.). 12. p. 87

Next

/
Thumbnails
Contents