Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
Összegzés
Néhány kivétellel a szakirodalom tényként kezeli, hogy az MSZMP budapesti elitpozícióiban legalább a korszak elején többségben voltak az egykori illegális kommunista párt tagjai, másrészt az újonnan felálló szervezetekben nem számítottak a korábbi MDP-tisztségviselőkre. A budapesti hatalmi elitet vizsgálva azonban mindkét állítás hamisnak bizonyult. 1956—1957-ben nem a korábbi MDP-tisztviselők cseréjét lehetett kimutatni, hiszen a budapesti pártmunkások 95%-a korábban is az MDP apparátusában dolgozott, hanem az 1945 után párttaggá lett személyek tömeges megjelenését a rendszerben. Az 1956 után a pártba belépettek 1975-ben jelentek meg először a fővárosi hatalmi elitben, majd 1979- től vették át az elitbelépés , jogát” az őket megelőző korosztályoktól. A rendszer - legalábbis a helyi szinteken - igyekezett fiatalabb káderekkel is feltölteni az apparátust. A budapesti hatalmi elit ennek köszönhetően nem öregedett olyan mértékben, mint azt a harminchárom évnyi hatalom és a központ öregedése alapján gondolnánk. A régi vagy idősebb párttagok azonban minden fiatalítás után részt vettek a főváros vagy kerületeinek irányító munkájában. A fiatalabb korosztályok meggyőzése már a hatvanas—hetvenes években is nehéznek bizonyult, így a korszak végére a budapesti hatalmi elitben és a párttagság korösszetételben is öregedés tapasztalható. A felső pártelit öregedése azonban nem egyedi tényező, hanem a magyar társadalom elöregedésével is együtt járt. A központi elit a zártsága mellett azért is öregedett, mert akikkel a kiesőket feltöl- tötték, azok is már idősebb emberek voltak - az 1987-ben 57 évesen távozó Grósz Károly például 58 évesen lett az MSZMP főtitkára. A káderkiválasztás fontos eleme volt a származás, mely szerint a fővárosi hatalmi elit 77%-a munkás és 15%-a paraszti származású volt, ami jóval felette volt az országos pártapparátusban mért arányoknak. Az első megszerzett szak- képesítést tekintve ez az arány változott, a diplomások aránya elérte a 28%-ot, és majdnem az összes hatalmi elitbe diplomásként érkező személy munkás vagy paraszt szülőkkel rendelkezett. Az intergenerációs mobilitásvizsgálat után az intragenerációs is érdekes eredményeket hozott. Nem kívántam ugyanis az elemzést a legkézenfekvőbb módszerrel leegyszerűsíteni, miszerint a pártelit tagjai az első szakma megszerzése után az életpályájuk valamelyik szintjén pártmunkások, majd az elit tagjai lettek, hogy azután egyszerűen megállapíthassam, a két életút- állomás között felfelé voltak mobilak. A párttagság felvétele után ugyanis átlagosan húsz évvel később lettek a budapesti hatalmi elit tagjai. Ezért az is érdekelt, hogy az elitbelépésig milyen életpályát futottak be, milyen további szakképzettségi ek)et szereztek, és pontosan mely pozícióból jutottak az elitbe. A belépéskor a teljes elitnek már majd a fele volt diplomás, közülük sokan eredetileg fizikai munkásként kezdték életpályájukat, azonban aki eredeti szakképzettsége szerint 352
