Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)

V. Az elit cserélődése. A helyi hatalmi elitből kilépők - A kilépés okai:

te mindezeket elkülönítettem a valamilyen botrányba keveredett személyek ügyeitől. Leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy az első esetében a Párt- és Tömegszervezetek Osztályától, a másodiknál a Fegyelmi Bizottságtól került az előterjesztés a döntéshozó vezető testület elé. A fővárosi hatalmi elit 18 tagjáról sikerült igazolni, hogy valamilyen „botrányos” cselekedet miatt - büntetésből kellett pozíciót változtatnia, ez pedig a teljes elit csupán 8%-a volt. Ez a statisztikailag csekély arány azonban felértékelődik, ha figyelembe vesszük a pártállam informális szerveződését, és elég jelentős arány ahhoz, hogy felkeltse a történész érdeklődését. Annál is inkább, mert a pártállam forrásai általában a szürke tényekre korlátozódnak, és a pártfegyelmik, büntetőperek hozzásegíthetnek minket az egyének, a társadalmi szereplők megismeréséhez. Amellett, hogy a kivételes normális708 események közelebb visznek a társadalom és az egyén kapcsolatának megismeréséhez, betekintést engednek a pártállam szervezetének működési rendjébe. A helyi elitből való többi kilépési lehetőség vizsgálatához képest ezt az alfejezetet hosszabbra, narratívabbra szánom. A korábbi fejezetekhez képest ez és a mikrotörténetírás eszközeinek használata elsőre furcsának tűnhetnek, azonban talán ez a legjobb módja annak, hogy a kivételes esetek bemutatásán keresztül a rendszer működését megismerjük. A „természetes” úton távozott káderek ugyanis nem hagytak maguk után nyomot arról, hogy mi volt az oka távozásuknak, és miért a következő karrierállomásra esett a párt vagy az ő választásuk. Példáimat szándékoltan nem egy tézis (például „a káder nem vész el, csak átalakul”) megerősítésre gyűjtöttem, hanem a prozopográfiai adattár feltöltésekor a személyes életutak (re)konstrukciójához megvizsgált iratokból „bújtak elő”, és csak ezután születtek meg az esetleges következtetések.

Az elitbelépésnél ismertettem, hogy a belépés szervezetileg legkézenfekvőbb csatornái az egyes választási fórumok (pártértekezlet, tanácsválasztás) lettek volna, és elvileg ezek határozták volna meg a pozícióból kilépés lehetőségeit is. Méréseim szerint azonban kimutatható, hogy az esetek négyötödében a kilépésnél sem ezt az utat „követték”. A belépéshez hasonlóan a pártértekezletek szerinti kilépés bemutatása előtt három kézenfekvő helyzetet vizsgáltam meg, ahonnan nem volt továbblépés a helyi pártelitből: ez a három az elhalálozás, a nyugdíjazás és az 1989-es rendszerváltás volt.

708 Az „eccezionalmente normale’’ kifejezés magyarázatát lásd: Szíjártó, 2006. 512-513. p.

256