Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
IV. Nők a budapesti hatalmi elitben
Központi Vezetőségének titkára volt. 1951-ben férjhez ment, de „férje hibájából” 1952-ben elváltak. 1957 májusában másodszor is férjhez ment. Második férje, Király András is párttag volt, 1960-ban a Budapesti Pártbizottság három hónapos iskoláján volt oktató.699 Az 1983-as jellemzésében ideológiai, politikai felkészültségét magas színvonalúnak tartották: „ Gazdag mozgalmi és vezetői tapasztalatokkal rendelkezik, önmagával és másokkal szemben igényes. Munkáját hozzáértéssel és eredményesen végzi. ”700 Nagy kár azonban, hogy nem áll rendelkezésünkre az 1974-es titkári kinevezéssel kapcsolatos előterjesztés, melyben - a fennmaradt jegyzőkönyv tanulsága szerint - hangsúlyozhatták női mivoltát. Kónyi Gyula - egykor Bp. VB-tag és XIII. kerületi első titkár — szóvá is tette, hogy nem ért egyet Király Andrásné kinevezési javaslatának indoklásával. „Miért hangsúlyozták ki, hogy Király Andrásné személyében sikerült női titkárt találni. Kicsit úgy érzi, mintha azért került volna javaslatba, mert nő, és nőt kerestek. Király elvtársnő alkalmas a titkári funkció betöltésére, az külön szerencse, hogy mellette még nő is. [...] Visszatérve Király elvtársnő javaslatára, nem érti az utolsó bekezdésben foglaltakat. Vagy el kell hagyni, vagy pontosan fogalmazni, mert így nem tudni mit takar a megállapítás. ” Sajnos ezt már mi sem tudjuk meg, ahogyan azt sem, miért nem volt Kónyi egykori kerületében egyetlen női első titkár sem. Az ülésen Kónyi után Bakó Ágnes szólalt meg: „Ő is egyetért, hogy ne azt hangsúlyozzák »egy nő feltétlenül kell a BPB. vezetésébe«. Ha alkalmas titkárt találnak, az sem baj, ha két nő lesz. Elsősorban az alkalmasságot nézzék. ”701 1975 januárjában a Budapesti Pártbizottság a X. kongresszusra előkészülve tárgyalta a főváros társadalmi viszonyait, így a nők helyzetét is. 699 BFLXXXV.l.a.4. 79. őe. (1960. június 27.). 101. p. 700 BFL XXXV.l.a.3. 190. őe. (1983. november 29.). 84. p. 701 Uo. 121. őe. (1974. május 30.). 20. p. 250