Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 12. A fővárosi hatalmi elit vertikális mobilitása
elitbe lépéskor.545 Arányaiban a rendőrfőkapitányoknál és a Bp. VB-tagoknál volt a legmagasabb ez az arány, mind a négy rendőrfőkapitány és mind az 58 - a vertikális mobilitás szempontjából vizsgálható - személy feljebb lépett, mikor a BRFK vezetőjének vagy végrehajtó bizottsági tagnak nevezték ki őket. A titkároknál is majdnem az összes, 96% mobilitása irányult felfelé. Érdekes módon az első titkároknak csak a harmada lépett feljebb és a fővárosi tanácselnökök közül is csak négynél számolhatunk be hasonló mozgásról. A fővárosi tanácselnökök közül senki sem volt lefelé mobil, ahogy a rekrutációjuknál láthattuk, egyikük korábban Budapest főpolgármestere, ketten kerületi első titkárok voltak, egyikük pedig a Budapesti Pártbizottság titkára volt. Kelemen Lajos, Iványi Pál és Bielek József egyértelműen felfelé voltak mobilak, a Budapest Főváros Tanácsa VB-elnökhelyettese, osztályvezető-helyettes és tanácstitkár voltak. A lefelé irányuló mobilitásra négy esetet fogok megmutatni. Az esetek egyediek, ezért egyesével ismertetetem ezeket. Nagy Mária már az MDP-korszakban is vezető funkcionárius volt. 1950-1952 között Bp. PB-titkár és VB-tag, az egyéves pártfőiskola és a hároméves SZKP KB Pártfőiskola elvégzése után 1955-1956- ban ismét titkár és Bp. VB-tag volt. Tehát, ha mechanikusan állapítanánk meg a presztízspozíciót, kijelenthetnénk, hogy a IV. kerületi első titkári kinevezése visszalépés volt az életében. Az ideiglenes korszakban otthon kívánták tartani betegállományban, azzal a megkötéssel, hogy Biszku Bélának kell beszélnie vele. 1957-ben viszont abban az ingatag IV. kerületben vetették be, melyről Ambrus János kapcsán egy korábbi fejezetben írtam.546 (Nagy Máriáról bővebben a nőkről szóló fejezetben lesz szó.) Kiss Dezső 1956-ban lett a Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottság tagja, és ezt a funkcióját - 1957-től Bp. VB-tag - 1963-ig töltötte be. 1957 és 1959 között a CSVM Pártbizottság első titkára is volt, e funkciót az 1959-es kerületi és budapesti pártértekezletig töltötte be. Ekkor lett a Budapesti Pártbizottság titkára, majd 1961-től, Gáspár Sándor KB-titkárrá való kinevezésétől, első titkára. 1962- től, Gáspár Sándor visszatérte után ismét titkár lett, tehát a ranglétrán visszalépett. Gáspár a párt akaratát végrehajtva lett a KB titkára: „Az előző megbízatásoknál, és most is arról volt szó, — azt hiszem az elvtársak is úgy vannak vele, mint én, 545 A vizsgálat jellege miatt előfordulhat természetesen olyan helyzet, hogy valaki ugyanabba a pozícióba kétszer lépett fel, a korábban helyettesítők, vagy például Kiss Dezső és Méhes Lajos, akik kétszer voltak budapesti végrehajtó bizottsági tagok. 546 Koltai-Rácz, 2008a. 172. p. BFL XXXV.l.a.l. 7. őe. (1957. január 23.). 41. p. Uo. 8. őe. (1957. január 28.). 7., 10., 15. p. 194