Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 11. A fővárosi hatalmi elit belépési csatornái
„De a kurva isten bassza meg Ambrus elvtársat, hogy mer ilyen szemét, rágalmazó kijelentéseket tenni és engem holmiféle fasisztához hasonlítani. Azonnal kimegyek, mert a kurva isten bassza meg ezt nem lehet tűrni. Szétverem a pofáját az ilyen embernek még ha Ambrusnak is hívják az anyja kurva istenit. Tisztázni kell ezeket a kérdéseket, mert ezek rágalmak, nem felelnek meg a valóságnak, nem tudom, hogy honnan szedik és most nem is szólok, mert nagyon rossz idegállapotban vagyok, de feltétlenül össze kelI ülni és meg kell beszélni egy csomó kérdést. ”521 A már a Horthy-rendszerben is aktív „elvtársaknak” nyilvánvalóan különösen sértő lehetett a fasizmus vádja egy 1945 óta párttagtól. N. a kerületi pártértekezlet (1957. június 1.) után is maradt a kerületben, de a kerületi végrehajtó bizottságba már csak A. került be, ő nem.522 Ambrus pályája töretlen maradt, 1957-1958-ban pártfőiskolán volt,523 1958 és 1966 között a Budapest Fővárosi Tanács VB Szervezési Osztályának volt a vezetője. Az 1959. október 17-18-án megtartott IV. kerületi pártértekezleten is pártbizottsági taggá választották. 1966 és 1978 között a XVIII. kerület tanácselnöke lett, innen ment 1978-ban nyugdíjba. A kivárásra és a helyi elitből rekrutálás kísérletére is találtam nyomot a IV. Kerületi Pártbizottság első titkárának 1980-as megválasztásánál. Az előző első titkár, Somogyi Imre felmentésére 1980. április 25-én került sor, amit előbb a kerületi VB-ülésen, majd kibővített PB-ülésen jelentettek be, amin részt vett Németh Károly, az MSZMP PB tagja, az MSZMP KB titkára és Somogyi Sándor, a Budapesti Pártbizottság titkára is. Utóbbi jelentette be, hogy Somogyi Imrét a XII. pártkongresszuson (1980. március 24-27.) a Központi Ellenőrző Bizottság tagjává és titkárává választották,524 így nem maradhatott előbbi pozíciójában. Helyettesére a Budapesti Pártbizottságnak egy hónap alatt sem volt ideje javaslatot tenni, ezért a kerületi titkárt, Káder Gyulát bízták meg a rekrutáció előkészítésével: „Hétfőtől kezdve elkezdjük a kerületi VB, PB tagjaival a jelöltről a konzul521 BFL XXXV.9.a.2. 4. őe. (1957. január 19.). Ambrus végül a XVIII. kerületi tanács tanácselnökeként és egyben a kerületi párt VB-tagjaként ment nyugdíjba. BFL XXXV.23.a.3. 138. őe. (1978. május 29.). 522 BFL XXXV.9.a.4. 3. őe. (1957. augusztus 18.). 523 Ambrust az 1957. július 15-ei Bp. VB-ülésen még megerősítették pozíciójában. BFL XXXV.l.a.4. 2. őe. (1957. július 15.). 19. p.; 1957. augusztus 12-én pedig pártiskolára javasolták. Uo. 4. őe. (1957. augusztus 12.). 15. p. Az 1957. augusztus 18-ai kerületi VB-ülést még Ambrus vezette le. BFL XXXV.9.a.4. 3. őe., a szeptember 13-ait (Uo. 4. őe.) már Nagy Mária titkárként. 524 MSZMP, 1980. 202. p. 185