Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 11. A fővárosi hatalmi elit belépési csatornái
korábban Budapesten, sőt 98%-uk közvetlenül a pozíció betöltése előtt Budapesten dolgozott.485 Kevesebb azok aránya, akik az elitbe lépés előtt az MSZMP Budapesti Párt- bizottság által felügyelt apparátusban dolgoztak. A 291 ismert pozícióból 235-en, azaz a négyötödük valamikor az életútjuk során nemcsak Budapesten, de a budapesti vagy a kerületi apparátusban, kétharmaduk pedig közvetlenül a belépés előtt is a Budapesti Bizottság hatásköri listájához tartozó pozícióban tevékenykedtek. Pártpozícióban a legtöbben, 103-an a második pozícióban kezdtek dolgozni, 91-en első pozícióban, ami azt jelenti, hogy a hatalmi elitben megfordultak kétharmada már az első két munkahelyén pártfunkciót vállalt. Érdekes módon Bielek József, a Budapest Fővárosi Tanács tanácselnöke és Sós György az elitbe lépésük előtt soha nem viselt tényleges pártfunkciót, Bielek mindig tanácsi területen, Sós pedig rendőrként dolgozott, illetve MÉH főosztályvezetője, majd igazgatója volt - és funkcióik kapcsán váltak a Budapesti Végrehajtó Bizottság tagjává. Viszonylag kevés azoknak a száma, akik első pozíciójukban kerültek arra a munkahelyre, ahol az elitbelépést megelőzően dolgoztak. Katona Béla 1967- ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen a Budapesti Kőolajipari Gépgyár ösztöndíjasaként, ahol főosztályvezetőként, majd műszaki igazgató-helyettesként dolgozott, mielőtt a XVIII. Kerületi PB első titkára lett. Solt Katalin a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet elvégezve annak I. alapszervezeténél kezdett dolgozni, majd az MKKE PB első titkára lett. Szkokán Ferenc a XIV. Kerületi PB titkára volt már 1964-től, és 1974-ben vette át a stafétát Schumeth Jánostól. A beavatás már korábban is megvolt, 1967. szeptembertől például Schumeth bejelentette, hogy „3 hónapra továbbképző tanfolyamra megy és erre az időre a PB ülés Szkokán Ferenc elvtársat bízná meg az első titkári teendők ellátására. A Pártbizottság a beterjesztett javaslatot elfogadta. ”486 Az már a sors fintora, hogy októbertől az MSZMP KB kikérte Szkokánt a MSZMP KB PTO munkatársának.487 Amikor azonban Szkokán lett az első titkár, ő is élt a helyettesítés megszavaztatásával, 1976. szeptember 6-ától hathetes tanfolyamra ment a Szovjetunióba, és a kerületi PB a titkárt, Balázs Józsefet fogadta el a helyettesítésére.488 Második pozícióban már jóval többen, huszonegyen kerültek az elitbe lépés előtti munkahelyükre, viszont kiugróan a legtöbben, ötvennégyen hatodik és 485 Három személyről nincs adatom. 486 BFL XXXV.19.a.3. 82. öe. (1967. szeptember 2.). 16. p. 487 BFL XXXV.l.a.4. 259. öe. (1967. október 3.). 58. p. 488 BFL XXXV. 19.a.3. 142. őe. (1976. augusztus 27.). Uo. 165. őe. (1981. január 29.). 170