Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)
III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 4. A fővárosi hatalmi elitbe belépők életkor szerinti megoszlása
A fővárosi hatalmi elitből az 1948-as egyesülés előtt valamely baloldali pártba belépett 127 tag közül346 csupán tizenhármán voltak az illegális kommunista párt (KMP) tagjai, harmincnyolcán az MSZDP (27) és a Szociáldemokrata Párt (=SZDP, 11), negyvennyolcán az MKP tagjai, Jánki Kálmán és Szirmai István pedig a Kommunisták Romániai Pártjában kezdte munkásmozgalmi tevékenységét. Háromszor magasabb arányban képviseltették magukat a „szocdemek” a fővárosi hatalmi elitben, mint azt a Huszár László által az országos hatásköri listákból mért adatai alapján elvártuk volna.347 Az MSZMP olyan meghatározó személyiségei kezdték munkásmozgalmi tevékenységüket az MSZDP-ben mint Bakó Ágnes, Benke Valéria, Cservenka Ferencné, Csikesz Józsefné, Földes László, Gáspár Sándor, Horváth János, Kelemen Lajos, Kiss Dezső, Marosán György, Pongrácz Kálmán, Sarlós István vagy Somogyi Sándor.348 349 Szintén többen az SZDP- ben lettek tagok azok közül is, akik 1945-1946-ban léptek be valamely baloldali pártba, közülük Katona Imrét és Somogyi Józsefet említhetem. Néhol megfigyelhető a korábbi nemkívánatos párttagság leplezése, Szekér Gyula például 1945-1946- ban a Nemzeti Parasztpárt tagja volt, mégis csupán az 1948-as MKP-tagságot jegyzik róla az előterjesztések. Égető Lajost pedig 1951-ben és 1955-ben az (M)SZDP-tevékenység miatt váltották le a „politikai munkáról” A Kádár-éra legrégebbi párttagja Horváth János volt, 1950 és 1962 között a IX. kerület első titkára, aki 1924-ben 22 évesen lett tagja az MSZDP-nek, majd az SZDP-nek. A húszas években rajta kívül négy szocdem, két romániai és egy magyarországi illegális kommunista kezdte a munkásmozgalmat (egy főnél csak a párttagság éve ismert). Közülük csak Horváth (1950-től) és a XXII. kerület első titkára, Szőke Lajos (1954-től) volt 1956 előtt is funkciójában. A harmincasnegyvenes években 93 főről azonosítható, hogy mely pártnak voltak az egyesülésig tagjai, 60-an valamelyik kommunista, 33-an a szociáldemokrata pártokba léptek be. (1945-ig ez a szám 47 és 30 volt.) Érdekes, hogy a már 1945 előtt párttagok közül csupán öten (Horváthon és Szőkén kívül Molnár Ernő, a III. kerület, Ormos Tibor, a VI. kerület első titkára és Pongrácz Kálmán, a Budapest Fővárosi Tanács VB-elnöke és budapesti végrehajtó bizottsági tag) voltak az 1956-os forradalom előtt és után is funkciójukban. 346 A 127 főből 97-re van adatom. 347 „ Ugyancsak csekély igény mutatkozott a régi szakikra, viszonylag alacsony, (12%) a volt szociáldemokrata párttagok aránya." Huszár L., 1999. 150. p. 348 Az SZDP-párttagok rehabilitációjáról lásd: MDP, 1998. 400-426. p. 349 BFLXXXV.l.a.4. 55. őe. (1959. július 6.). 48. p. 121