Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
1. Számadás a leszámolásról - 1.2. A jog halála
dályozta meg. Vizsgálódásunk szempontjából azonban ennél fontosabb, hogy a fennmaradt periratok mennyiben lehetnek alkalmas forrásai az ötvenhatos kutatásnak. Az 1956 előtti és a forradalmat közvetlenül követő perek alapvető hasonlóságai alapján valószínű, hogy ha 1956 előtt léteztek kitalált tényállást koholt bizonyítékkal alátámasztó (a köznyelvi szóhasználat szerint is) koncepciós ügyek, akkor ilyenek a forradalom után is készültek. Ha az albizottság puszta formalitásnak nevezte az 1956 előtti bizonyítási eljárásokat,76 akkor nem lehet bizonyítottnak tekinteni azokat a történeteket sem, amelyeket a megtorlás iratai őriztek meg. Ha az eljárások célja nem a valóság feltárása, hanem a vád bizonyítása volt,77 akkor ötvenhat történetei csak véletlenül kerülhettek az iratokba. * Kahler Frigyes jogász, jogtörténész, az imént tárgyalt jelentést összeállító albizottság legaktívabb tagja rajzolt elsőként átfogó képet a megtorlás intézményeiről, de könyve számos következtetést tartalmaz a perekről is. Kahler szerint a megtorlás „igazságszolgáltatása” kontinuus az ötvenes évekével,78 tehát az ötvenhatos perek is koncepciósak. Mivel pedig az albizottság jelentésével egyezően az ötvenes évek perei közül sem csupán a neves közéleti szereplők ellen folytatott eljárásokat nevezte koncepciósnak, kézenfekvő, hogy az ötvenhatosok közül sem csupán a Nagy Imre-pert tekintette annak. Könyvének megjelenése óta senki sem cáfolta meg, hogy a megtorlás eljárásai is koncepciósak voltak. Ezért a kifejezést alkalmasnak tekintem a megtorlás pereire. Azt abban az értelemben használom, hogy az ekként minősített büntetőeljárás célja nem igazságszolgáltatás, hanem attól független feladatok végrehajtása volt, következésképpen az ítéletben rögzített tényállás nem a történtek rekonstrukciójának kísérlete, hanem a büntetést megalapozó konstrukció. Kahler a Rákosi-kor és a korai Kádár-kor büntetőeljárásai közös jellemzőjének tartja, hogy a perek feladata nem igazság szolgáltatása, hanem a politikai hatalom akaratának végrehajtása volt.79 Ha voltak is különbségek, azok sem a büntetőpolitika, sem az egyes eljárások lényegét nem érintették. Rainerhez hasonlóan a cselekmények kriminalizálását tekinti az egyik gyakran alkalmazott eszköznek, de egyértelműbben állítja, hogy a szervek nem pusztán átnevezték 76 Jelentés, 1990, 3. 77 Jelentés, 1990, 66. 78 Kahler, 1993a, 33. 79 Kahler, 1993a, 52-53 36
