Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
Ráadásul az idézet második részében konkrétan Várinéról állított valamit, unokahúgát pedig nem keresztnevén nevezte (ellenkezőleg, a jegyzőkönyvek szerint sose nevezte keresztnevén), nem unokahúgának, esetleg húgának mondta (sose tette), hanem a személytelen, idegen „az asszony” szóval utalt rá. A jelek szerint Bakné a felnőtt Kollárral nem tartotta a kapcsolatot. A gyanú, hogy a férfit megölték, Kollár nőismerősétől, Polgár Erzsébettől származik, aki két nappal az állítólagos gyilkosság után, november 20-án indult a keresésére. Szállásán nem találta, de megkapta húga címét. Felkereste Váriékat, és miután kiderült, hogy ők sem tudnak róla, Várival elment a rendőrségre, és megtette a feljelentést.1292 A húgnak és a sógornak tehát eszébe sem jutott Bakné, mint aki tudhat róla, pedig azon a környéken lakott, ahol Kollárnak nyoma veszett: a perben Domonkosnak nevezett Cházár András utca 17.-ben, alig néhány háznyira a kisegítő kórháztól. Molnár apja nyolc év házasság után vált el Baknétól, Molnár mégse találkozott soha Kollárral vagy a húgával, nem is hallott róluk.1293 Hernád községben élt az anyjával, de a vakációk és a hétvégék egy részét Pesten töltötte apjánál és annak feleségénél, aki a tárgyaláson megerősítette, hogy többször volt náluk látogatóban.1294 Molnár szerint nem is ritkán: „volt hogy havonta egyszer- kétszer”,1295 mégse hallott soha az unokaöcsről. „Kollárral soha nem találkoztam, fényképet nem láttam ott [a Cházár András utca 17.-ben - Sz. A.] róla”. Azt is határozottan állította, hogy a bírósági tárgyalás előtt apja sem tudta, hogy Bakné- nak van egy Kollár István nevű rokona.1296 Eszerint az esküvőre nem hívták meg, arról nem is értesítették a Kollár testvéreket. Bakné szerint „Molnár nem ismerte Kollárt”,1297 amit csak akkor tudhatott, ha a házasság idején Kollár eszébe sem jutott, leginkább akkor, ha kisgyerekkora óta nem látta. Molnár szabadulása után felkereste Baknét, találkozásukról rendkívül zavarosan számolt be. Először azt állította, hogy „semmi különöset” nem mondott neki, majd azt, hogy a Kollár-ügyről nem esett szó.1298 Gyenes nógatására mégis eszébe jutott, hogy beszéltek róla: Bakné azt erősítgette, hogy a férfi semmiféle 1292 Kiss-M. Kiss, 2007, 216-217. Polgár Erzsébet feljelentése, 1956. november 20. 1293 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánné tárgy, jkv., 1957. március 14. 196., Molnár József tárgy, jkv., 1957. március 14. 197. 1294 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánné tárgy, jkv., 1957. március 14. 196. 1295 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár József tárgy, jkv., 1957. március 14. 197. A következő idézet is innen. 1296 OHA, 492. Molnár József..., 1992,4. 1297 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánné tárgy, jkv., 1957. március 14. 197. 1298 OHA, 492. Molnár József..., 1992,56. 321