Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa

banda harmadik tagját. És Jagicza együttműködött. Egymástól elszigetelve, egy­mással szembefordítva, egymás ellen kijátszva Mátéffyéknak sem maradt más lehetőségük. Az esetből tehát arra következtetek, hogy a Gyenes szerint kikezdhetetlenül hiteles történet valójában konfabuláció: az ötvenhetes történetnek csak egyes részletei egyeznek az ötvenhatossal. Az, ami 1956-ban történt, nem a peres ira­tokban megőrzött ötvenhetes történet alapján, hanem annak ellenében tárható fel. Ráadásul az 1956-ban történtek tisztázását nem segíti a rendszerváltozás után ké­szült visszaemlékezés sem. 1991 -ben Mátéffy érdemben az ötvenhetes történettel egyezően mesélte el Gyenesnek Jagicza meglövését.645 Igaz, a lehető legrövideb­ben, mintegy mellékesként, a közel kétszáz oldalas interjúnak csak mindössze néhány sora szól a Jagicza-ügyről. * M. Kiss Sándorék - valamint Gyenes Pál és Eörsi László - számos példát hoztak fel arra, hogy árulók és más ellenségek vagy minden alap nélkül annak tartottak likvidálásának gyanúja nem korlátozódott a Kollár-, a Jagicza-, illetve a Futácsi- ügyre. Idézték Bárdi Zoltán jelentését, amely szerint: „Mészáros István három ÁVFI-s elvtársat nyírt ki a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, a pincében. Angyal István negyven köbcentiméter morfium injekciót adagolt, és úgy gyilkolta az elvtársakat.”646 Erről Horváth Sándomé is beszélt 1956 decemberében, aki sze­rint Angyal morfiummal megölte azt a férfit, akit előzőleg kihallgatott.647 Bárdi történeteit megismételte egy 1959-ben jegyzőkönyvezett vallomás. A forradalom után ügynöknek beszervezett Kanász Anna648 szerint Mészáros elmondta neki: „ő tegnap henteslegény volt”, a Péterfyben puskatussal agyonvert valakit, illetve november 15-én a Dózsa György út 40. alatti munkásszálláson Angyallal együtt kihallgatott egy férfit, akit utána átvittek „a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, ahol 645 OHA, 314. Mátéffy Csaba..., 1992,98. 646 Kiss-M. Kiss, 2007, 100.; ÁBTL, 3.1.9. V-142229. Péch Géza és társainak vizsgálati iratai (továbbiakban Péch Géza...), Lencsés Miklós hadnagy jelentése a Bárdi Zoltán munkásőrtől kapott információkról, 1957. március 11. 647 Kiss-M. Kiss, 2007, 108.; BFL, XXV.4.a. 3308/1957. Palotás József..., Horváth Sándomé jkv., 1956. december 21. 648 ÁBTL, 3.1.2. M-29112. Vámos Erzsébet fedőnevű ügynök munkadossziéja (továbbiakban Vámos Erzsébet...). Lásd még: M-29112/1-2., valamint M-37206. 175

Next

/
Thumbnails
Contents